A tervezett új polgármesteri fizetések mértékéről egyeztettek a parlamenti képviselőcsoportok pénteken, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta, a jövő héten „megkísérlik” a parlamenti döntést a bérrendezésről, amelynek alapja az államtitkári fizetés lenne – írja a napi.hu.

A főpolgármester - jelenleg is miniszteri szintű - bére nem változik, a többi polgármesterét viszont január 1-jétől a jelenleginél egy kategóriával feljebb, a helyettes államtitkári helyett az államtitkárihoz igazítanák, azaz - települési lélekszámtól függően - ennek százalékában határoznák meg.

A frakcióvezető szerint „nagyjából” sikerült kompromisszumra jutni, mint mondta, a Jobbik és az MSZP úgy nyilatkozott, megfontolják a javaslatot.

Ennek alapján egy 500 lakosúnál kisebb település polgármesterének bére az államtitkári fizetés - az eredetileg javasolt 20 százalék helyett - 30 százaléka lenne, 1500 lakosig 40 százaléka, 2000 lakosig 50 százaléka, 5000 lakosig 55 százaléka, 10 ezer lakosig 60 százaléka, 30 ezer lakosig 70 százaléka, afölötti lélekszámnál pedig az államtitkár bér 80 százaléka lenne. Az emelések költségvetési hatása mintegy 1,5 milliárd forint lehet - tájékoztatott, megjegyezve, hogy ehhez a büdzsét is módosítani kell egy külön előterjesztésben.

Kósa Lajos jelezte ugyanakkor, hogy az emeléshez szükséges forrás finanszírozását az adott település „adóerősségéhez” kötnék. Ezt figyelembe véve az emelés összegét vagy teljes egészében a kormány biztosítaná, vagy 75-25 százalék arányban a kormány és a település közösen állná, vagy 100 százalékban az önkormányzat fizetné.

A Fidesz frakcióvezetője azzal magyarázta a fizetésemelések szükségességét, hogy a különböző ágazati béremelésekkel sok helyen a közszférában dolgozók illetménye magasabb, mint a település első emberéé. Azt is mondta, hogy azért nem csak a kistelepülési polgármesterek fizetését növelnék, mert akkor „összetolnák” a különböző méretű települések vezetőinek bérezését.

A bérrendezés parlamenti zárószavazását - házszabálytól eltéréssel - keddre tervezik. Az érintett önkormányzati törvény módosításához kétharmados támogatás kell az Országgyűlésben.

A javaslatnak az is része lesz, hogy egy alpolgármester dönthet úgy, nem vesz fel fizetést vagy csak csökkentett mértékűt - mondta Kósa Lajos.

Forrás: napi.hu