Jövőre már biztosan kiugró mértékben, hajszál híján 20 százalékkal emelkedik a bruttó minimálbér, a jelenlegi 167 400 forintról januártól 200 ezer forintra. Mivel a dolgozókat terhelő adók nem változnak jövőre, a minimálbér nettója is ugyanilyen mértékben növekszik, 133 ezer forint lesz.  2010-ben, amikor az Orbán-kormány hatalomra került, még 73 500 forint volt a bruttó, amiből 60 236 forintot vihettek haza a dolgozók – emlékeztet az Mfor.hu.

A nyugdíjba vonulás időpontjának megválasztása a nyugdíjkorhatár betöltésétől, mint legkorábbi lehetőségtől kezdve több dologtól is függhet. Érdemben különbözhet a nyugdíj, ha a korhatárt elérők idén, 2021-ben, vagy 2022-ben vonulnak nyugdíjba - írja az ado.hu.

Hatalmas győzelemként könyvelte el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy a minap a Budapest Környéki Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma kimondta elsőfokon: nem dolgoztathatják ingyen tankerületek és más munkáltatók a pedagógusokat.

Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede – tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.

A jövő év elején a különböző kedvezmények révén a magyar kormány rengeteg pénzt pumpál a gazdaságba, közvetlenül a háztartásokhoz. A nyugdíjasok 320-345 milliárd forintra számíthatnak a 13. havi pluszjuttatás miatt, a gyerekes családok szja-visszatérítése további 600 milliárd forinttal növeli a "készpénz" mennyiségét. Ráadásul a minimálbér is bruttó 200 ezer forintra emelkedik. Ennyi pénz gazdaságba kerülése esetében felmerül a kérdés: mi lesz az inflációval? A napi.hu cikke.

A kormány jövő februárban 13.havi nyugdíjat, fegyverpénzt és szja visszatérítést is akar fizetni ezer milliárd forint értékben. Varga Mihály a magas államadósságért aggódik – írja a Népszava.

A munkájukat elveszítő fiatalok 37 százaléka a járvány miatt vált állástalanná. Bár 17 százalék azóta már talált állást, 20 százalék még keresi magának az új pozíciót – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült felmérésből. Ugyanezen célcsoport közel felét – 46 százalékát – nem érintette a pandémia munka szempontjából. Abban az esetben, ha a korosztály jelenleg dolgozó tagjai új állást keresnének, 28 százalékuk úgy véli, könnyen találna állást magának, 43 százalékuk szerint viszont nehezen menne.

Kritikus szakaszhoz értek a 2022-es minimálbérrel kapcsolatos hazai fejlemények. Egyre biztosabb, hogy 200 ezer forint lesz a bruttó minimálbér jövőre, erről már a jövő héten egyeztetnek Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának résztvevői. Közben az is eldőlni látszik, hogy a kormány hogyan kompenzálja a nagy béremelés miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozásokat. Ennek kapcsán bemutatjuk, hogy a bruttó 200 ezer forintos minimálbér esetén mennyi marad a dolgozók zsebében és ez mennyivel lehet több az idei évhez képest.

A gyermekek utáni pótszabadságra való jogosultság törvényi szabályait nem árt pontosan ismerni, különösen az olyan munkavállalóknak, akik nem a tradicionális kétszülős családmodellben nevelik gyermeküket, hiszen ilyenkor válhat kérdésessé, ki jogosult a gyermekek utáni pótszabadságra, és ki nem – írja az ado.hu.

A LimeGroup egészségbiztosító legújabb kutatásában arra kereste a választ, hogyan befolyásolta a munkavállalók mentális egészségét az elmúlt 18 hónapnyi bezártság, stressz, aggodalom és kilátástalanság.