Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel a minimálbérről, a garantált bérminimumról és a járulékcsökkentésről. Számításaink szerint (lásd táblázatunkat) 2018-ban már a minimálbéresek is majdnem 92 ezer forintot kaphatnak majd kézhez, a szakmunkások viszont 120 ezer forint felett kereshetnek. Nem biztos viszont, hogy ezzel valóban mindenki kalkulálhat. Az azenpenzem.hu kiszámolta, mi várható.

Megállapodott a szociális partnerekkel a kormány. Ennek megfelelően a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő 2017-ben, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek. 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal emelkedik, a járulékok pedig 2 százalékponttal csökkennek. A korábbi (a mostanitól csupán a járulékcsökkentés mértékben különböző) javaslat alapján már kiszámoltuk, hogy az intézkedések miként érintik a dolgozók és az őket alkalmazó cégek zsebét. Most átszámoltuk az értékeket, és kiegészítettük a 2018-as adatokkal is.

A bér és a közterhek alakulása*

Megnevezés

Jelenleg

2017-ben

2018-ban

Minimál

Minimum

Minimál

Minimum

Minimál

Minimum

Bruttó bér

111 000

129 000

127 650

161 250

137 862

180 600

Összes levonás (szja és járulékok)

37 185

43 215

42 763

54 019

46 184

60 501

Nettó bér

73 815

85 785

84 887

107 231

91 678

120 099

Munkáltató terhek

31 635

36 765

29 998**

37 894**

29 640***

38 829***

Cég kiadása összesen

142 635

165 765

157 648

199 144

167 502

219 429

* a már létrejött megállapodás alapján ** az 5%-os és *** további 2 %-os járulékcsökkentéssel számolva

Utóbbiak még változhatnak majd, hiszen a jelenlegi megállapodás kitér arra is: ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhetnek a járulékok (táblázatunkban még 2 százalékkal számoltunk).

Jön minden fizetés kétszámjegyű növelése?

A 11 százalékot meghaladó béremelkedés első gondolatra teljesen abszurdnak tűnik, de a KSH frissen közzétett idei adatai alapján nem is lehet annyira reménytelen. A hivatalos statisztika szerint ugyanis 2016 szeptemberében a bruttó átlagkereset 257 900 forint volt, 6,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első három negyedév alatt (ezt vizsgálják majd 2017-ben) a bérnövekedés 6,1 százalékra rúgott.

Ebben pedig – mint a KSH is kitért rá – szerepet játszott a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése (ennyi volt a növekedés tavaly, ami eltörpül a mostani intézkedés mellett). Mi azért nem vennénk mérget arra, hogy valóban ilyen szép lesz a helyzet, és a teljes gazdaságban tényleg bekövetkezik a 10 százalék feletti béremelkedés.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke mindenesetre az MTI-nek nyilatkozva azt tűzte ki célul, hogy elérjék a garantált bérminiumum feletti bérkategóriákban is a legalább kétszámjegyű béremelést.  Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGyOSz) elnöke szerint ők vállalták a legtöbbet. Kifejtette, hogy nagy teher a munkaadóknak a 15 és 25 százalékos minimálbér- és bérminimum-emelés, és az ezzel együtt járó további fizetésemelések, de meggyőződésük, hogy ez hozzájárul az ország versenyképességének jelentős növekedéséhez és a szakképzett munkaerő megtartásához.

A gyárosok valójában egyáltalán nem járhatnak rosszul. Egyes becslések szerint azok a nagyfoglalkoztatók, akiknél a minimálbéresek, illetve a garantált bérminimumot kapók aránya nem haladja meg a 25 százalékot, már a járulékcsökkentéssel „pénzüknél vannak”.  Erre jön még rá a társasági adó jelentős – 19-ről 9 százalékra – vágása, ami ebben a körben biztosan profitbővüléssel jár. Éppen ezek a cégek emelhetnék persze – éppen az előbbiekre tekintettel is – dinamikusabban a nem a legalacsonyabb béreket is. Persze ehhez le kellene mondani némi profitról. Ha nagyon kell a munkaerő, akkor ezt nyilván meg is teszik (főként úgy, hogy esetenként csak a profit növekedéséből vesznek vissza).

A jobb hatékonyság lehet a megoldás

A kis- és középvállalkozásoknak azonban sokszor a csekély jövedelemtermelő képesség miatt (amit a jelentős közterhek is okoznak) már ma sincs lehetőségük a nagyvonalúságra. Számukra pedig a jövőbeni szaldó biztosan kedvezőtlen. Táblázatunkban is jól látszik, hogy egy minimálbéres alkalmazott után a cég fejenként évente közel 300 ezer forinttal fizet majd 2018-ban többet az ideinél, még a járulékcsökkentéssel is kalkulálva. Ez a plusz a szakmunkások esetében fejenként majdnem 644 ezer forint.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az ATV-nek nyilatkozva elmondta: ha az állam elvárja a vállalkozásoktól, hogy az emelt béreket jogkövető módon kifizessék, akkor nagyobb engedményeket kellett volna tenni. Elbocsátásokra, színlelt szerződésekre, feketealkalmazásra és tömeges bedőlésekre számít. Abban a körben, ahol az alkalmazottak 75 százalékát foglakoztatják. Jelenleg egyébként 900 ezer munkavállaló kap minimálbért vagy garantált bérminimumot.

Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért felelős államtitkára szerint munkaszervezéssel, a hatékonyság növelésével kitermelhető a plusz. (Megjegyezzük, ez olyan mintha azt feltételezné, hogy eddig direkt hatékonytalanul működtek a cégek.) Példaként hozta fel, hogy ha például 20 fővel a vállalkozás nem tudja folytatni a munkát, 17 fővel megteheti, tehát máris jobb a hatékonysága. Az elbocsátottak viszont könnyedén találnak maguknak más munkát. A szabad munkaerőt jelenleg a piac felszívja – mondta az államtitkár.

Forrás: azenpenzem.hu