November végén kezdődnek a tárgyalások a vasúttársaság és a szakszervezetek között. A szakszervezeti elnök szerint nem csak a béremeléssel, hanem a munkakörülmények javításával lehetne megállítani az elvándorlást.

November 30-tól kezdődnek a vasúttársaságnál a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások, amelyeken foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről is egyeztetnek majd - közölte a MÁV Zrt. „Ezt a béremelést már hamarabb meg kellett volna kezdeni, annak érdekében, hogy a munkavállalók ne menjenek külföldre. Azt gondolom, hogy a béremelés egy jó, de elkésett irány” – mondta Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az ATV Start műsorában.

Szerinte a vasúti munkahelyek megőrzése érdekében 2018-ig a kormány ajánlatán túl további 30 százalékos béremelésre van szükség. Úgy gondolja, hogy az egész bértáblát felfelé kell tolni.
Az elnök véleménye szerint a vasút szeretete tartja a vasútnál az embereket, már csak ezért is megérdemlik, hogy a szolgáltatáshoz megfelelő bért kapjanak.

Meleg János azt is elmondta, hogy nem csak a bérfejlesztés tartaná itthon a vasutasokat, a körülményeken is változtatni kellene.

„Ma két véglet van: fejlődés egyrészről, a másik oldal pedig, amikor olyan körülmények vannak, hogy a patkányok is megjelennek” – folytatta az elnök.

A MÁV-nál tárgyalnak a bérfejlesztésről, a kormány részéről pedig a pénzt kell biztosítani. „Úgy nem megy, hogy van egy bérmegállapodás és a tulajdonos azt mondja, hogy tessék kigazdálkodni, erre ma már nincs lehetősége a vasútnak” – jegyezte meg az elnök. Meleg elmondta, hogy a héten lesz egy újabb érdekegyeztető fórum, ami az állami vállalatoknál lévő szakszervezetek és a kormány között indul el.

Úgy gondolja, hogy a tulajdonos felelőssége, hogy belássa, meg kell állítani az elvándorlást a vasúttól, és ehhez megfelelő jövedelmet kell biztosítani. Hozzátette: már nem csak a fiatalok, de a középkorosztály is elvándorol.

Forrás: atv.hu