A szakszervezet célja az , hogy a szakdolgozók béremelése súlyozottan történjen, azaz, hogy az évtizedek óta dolgozó kolléga ne érezze úgy, ugyanannyit keres, mint aki „épp beesett az ajtón" – mondta a béremelésről szólva Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke az értekezleten, miután a kórház főigazgatója beszámolt az eddigi eredményekről, s amelyről a feol.hu tudósított.

– Tárgyalunk arról, milyen mozgásterünk lesz a gazdasági, műszaki háttérszolgáltatást nyújtó dolgozók bérfejlesztésére. Mivel azt írtuk alá a nyáron megkötött bértárgyalás végén, hogy az elért bérfejlesztést a nemzetgazdasági eredmény függvényében nem lehet csökkenteni, ám minden évben megvizsgáljuk, fölfelé eltérhetünk-e, ezért ez utóbbit most megtesszük. Ha a most bejelentett 40 százalékos fejlesztést a többi munkavállalónak megadják, akkor leértékelődik, amit elértünk az egészségügyi dolgozók javára. Mi azt mondjuk, az alap az, amit elértünk. Erre adhatják nekünk is azt a 40 százalékot, amiről beszélnek.

Forrás: weborvos.hu