Eltörlik az Erzsébet utalványt, és megszűnik a Szép-kártya? Hónapok óta megy a találgatás, mikét alakítja át a parlament a jelenlegi cafeteria-rendszert. Annyi biztos volt, hogy nem lehet elkerülni a változásokat az Európai Bíróság ítélete miatt. Az átalakítás lassan körvonalazódott, mára szinte teljes a kép. A Pénzcentrum összefoglalta, milyen béren kívüli juttatásokkal számolhatsz jövőre.

Rengeteg találgatás és fals információ keringett a magyar sajtóban, de jelenleg már lehet látni, hogyan is néz ki a jövő évi cafeteria-rendszer. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba, lássuk, pontosan mivel állunk szemben.

Kezdjük talán a legfontosabb kérdéssel: miért kell átalakítani a rendszert? Idén év elején az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett, miszerint a magyar cafeteria-rendszer egyes elemei sértik az uniós jogot. Azt kifogásolták, hogy az Erzsébet utalvány és a Szép-kártya bevezetésével kiszorították az addig a hazai cafeteria-piacon jelenlévő utalványforgalmazó cégeket (pl. Sodexo). A monopolhelyzethez az vezetett, hogy sokkal kedvezményesebben adózhattak a cégek az Erzsébet utalvány és a Szép-kártya után, így nyilván emellett döntöttek a munkáltatók.

Mivel a kötelezettségszegési eljárásban Magyarország pert vesztett, így az adótörvényt át kell alakítani, és igazítani kell az uniós jogszabályokhoz. 

Így néz ki a mostani rendszer

Vegyük sorra a jelenlegi rendszer legnépszerűbb elemeit. Adómentes juttatásként adhatók kockázati biztosítások (élet, baleset, egészség) havonta a minimálbér 30 százalékáig, ami jelenleg 33 300 forint. Emellett évente 50 ezer forint adható adómentesen kulturális szolgáltatásra, 5 évente 5 millió forint lakáscélú támogatás, és sporteseményekre szóló belépő, valamint bölcsődei szolgáltatásra korlátlan a keret, bármekkora támogatást adhat a munkáltató.

Kedvezményes adózás mellett (34,51 százalékos közteherrel) havi 8 ezer forintos Erzsébet utalvány adható, és Szép-kártya. Munkahelyi étkezésre havonta 12 500 forintot adhat a munkáltató, valamint támogathatja az iskolakezdést, az iskolarendszerű képzést, a nyugdíj célú megtakarítást, és kifizetheti dolgozójának a helyi bérlet teljes árát.

A fentiek mellett normál adózással (49,98 százalékos) még számos béren kívüli juttatást adhat a munkáltató, az új rendszerben viszont elsődlegesen az adómentes és a kedvezményes adózású elemeket változtatják.

Így fog változni

A jövő évi cafeteria-rendszerben csak kettő elem lesz kedvezményes adózású, a Szép-kártya és évente legfeljebb 100 ezer forint készpénzt adhat a munkáltató a dolgozójának. A többi, korábban kedvezményes adózású elemek közterhe viszont felemelkedik 49,98 százalékra.

Bizonyos cafeteriaelemek népszerűsége csökkenhet azáltal, hogy a kedvezményes 34,51 százalékos adózás helyett felemelkedik 49,98 százalékosra a közterhe. Ilyen például az Erzsébet utalvány, az önkéntes nyugdíjpénztár, az egészségpénztár, a helyibérlet-térítés és az iskolakezdési támogatás is” - mondta a Pénzcentrumnak Fata László cafeteria-szakértő.

Ezekkel az elemekkel bővül

Eddig csak a bölcsődei ellátást támogathatta a munkáltató adómentesen, ezt most kiterjesztik az óvodai szolgáltatás és ellátást térítésére is. Ebbe beleszámít az állami, vagy magán bölcsődei és óvodai ellátás is, valamint a kisgyermek ottani étkezése is. Ezeket adómentesen megtéríthetik a cégek munkavállalóiknak.

Szintén adómentes juttatás lesz a lakhatási támogatás, ennek mértéke az első évben a minimálbér 40 százaléka lehet, a második-negyedik évben 25 százalék, az ötödik évtől pedig 15 százalék.

A munkába járást is támogathatja a cég - függetlenül attól, hogy az alkalmazott autóval, vagy akár biciklivel megy dolgozni - az eddigi 9 forint/kilométer helyett 15 forintot adhat adómentesen a munkavállalónak. 

Adómentes juttatások 2017-ben

Juttatás Egyedi értékhatár
Bölcsődei szolgáltatás és ellátás Nincs
Óvodai szolgáltatás és ellátás Nincs
Munkába járás támogatása 15 Ft/km
Lakhatási támogatás Minimálbér 40 százaléka (az első évben)
Egészségügyi szolgáltatás Részletek nem ismertek

Új elem lesz az adómentes egészségügyi szolgáltatás is, de erről pontos részleteket még nem lehet tudni, majd csak amikor a parlament elfogadta az új adótörvényt.

Mire számíthatunk?

„Az tapasztalható, hogy a munkáltatók nem a cafeteria-rendszerük megszüntetésén gondolkodnak, hanem egy olyan rendszer összeállításán, amivel továbbra is támogatni tudják a munkavállalókat. Sok esetben magasabb lesz a közteher egy-egy juttatáson, de az ajándék utalvány például eddig sem tartozott a kedvezményes adózású elemek közé, mégis népszerű, mert nagyon széles körben fel lehet használni” - mondta Fata László.

A jövő évi adótörvény (ennek része a cafeteria-rendszer is) végszavazása november végén lesz. A csomag főbb alapelveit már most is lehet tudni, tehát a szavazás során már inkább csak finomítások, a részletek pontosabb kidolgozása várható.

Forrás: Pénzcentrum