A bérhez kapcsolódó (nyugdíj és egészségügyi) járulékok „jelentős” csökkentésének lehetőségéről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány előre nem mond fix tételeket, a csökkentés lehetősége jogilag meg van nyitva, „de nem volna helyes a piaci szereplőkkel való egyeztetés nélkül elfogadni” – mondta a miniszter. Határidőhöz nem vagyunk kötve, ha lesz tehercsökkentés, akkor Varga szerint jó lenne minél hamarabb meglépni – írja a HVG.

Varga Mihály most úgy fogalmazott, mintha a kormánynak eddig nem lett volna szokása minimális határidőkkel, gyakorlatilag szakmai egyeztetés nélkül törvényeket módosítani. Azt mondta, adni kell időt a partnereknek is, hogy kialakítsák az álláspontjukat, és a gazdaságnak is fel kell készülnie a lépésre.

Mivel a nyugdíj és az egészségügy 3 ezer milliárd, illetve 1900 milliárd forintos tétel a költségvetésben, a járulékoknak már egyetlen százalékos módosítása is százmilliárdos nagyságrendet jelent, a büdzsé stabilitását viszont ezekben a kasszákban nem lehet veszélyeztetni – mondta a miniszter.

Ha viszont nem csak 1-2 százalékos, hanem jelentős csökkenés lesz, akkor olyan konstrukciót kell alkotni, hogy Magyarország a befektetők szemében versenyképes közterhekkel rendelkezzen, akár Szlovákiával vagy Csehországgal szemben is.

A járulékcsökkentés miatt Varga szerint nem kell adót emelni, az országban beindult bérnövekedés eleve több járulékbefizetést eredményez, vagyis ebből lehet engedni.

Forrás: HVG