„Alternatív” módszert választott a győri Audi legnagyobb szerződéses logisztikai szállítója, a Syncreon Hungary. A dolgozóhiánnyal küzdő cég kisebb bérfejlesztések mellett 2017-től lefelezi az alkalmazottak éves cafeteria-keretét. Ezzel egyes munkavállalók körülbelül kétszer - míg mások ötször - akkora veszteséggel számolhatnak, mint amennyit a fizetésemelésekkel nyerhetnek – írja a napi.hu.

Az ír-kanadai gyökerű nagyvállalat 5,5 százalékos munkavállalói béremelést jelentett be október 1-től visszamenőleg - legalábbis azoknak, akiknek októberig letelt a próbaideje és legalább egy negyedéves teljesítmény értékeléssel rendelkeznek, amely elérte az 50 százalékos eredményt - derül ki a Napi.hu birtokába került jegyzőkönyvből.

A béremelés második lépéseként 2017 január 1-től a munkaviszonyban állóknak egységesen bruttó 3600 forinttal növelik a fizetését, miközben az éves választható cafeteria-keretet, az eddigi bruttó 360 ezerről bruttó 180 ezer forintra csökkentik jövőre.

A Syncreon Logisztikai és Szállítási Kft. nem cáfolta, ám kommentálni sem kívánta lapunknak a lépést. A cég egy neve elhallgatását kérő dolgozója azonban elmondta, hogy esetében a cafeteria összege havi bontásban eddig mintegy nettó 23550 forintot tett ki, ám jövőre már csak körülbelül 11770 forintnyi juttatás állhat majd a rendelkezésére havonta.

A bruttó felvételi alapbér betanított munkások esetében 118 ezer forintot tesz ki, míg az adminisztrátorok 135 ezer, a targoncavezetők pedig 140 ezer forinttal számolhatnak. Így - amennyiben az előírt feltételeket teljesíti - egy betanított munkást nagyjából havi nettó 5 ezer forintnyi veszteséggel érint majd a „béremelés” 2016-hoz képest. Rosszabbul járnak viszont az újabb belépők, illetve az értékelésen alul teljesítők, akik már közel havi tízezer forinttal kevesebbel számolhatnak az idei állapothoz képest.

Még ezt is a szakszervezet „harcolta ki”

A helyzet pikantériája, hogy a társaságnál két érdekképviselet is működik: a Vasas Szakszervezet, illetve a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete, amelyek többkörös egyeztetéseket követően állapodtak meg a munkáltatóval a mostani munkabér-módosításokról.

Mindeközben a társaságnál létszámhiány van és a tágabb környezetét jelentő Győrben is elapadt a munkaerő-utánpótlás. Forrásunk beszámolója szerint egy-egy syncreonos dolgozónak gyakran 2 ember munkáját kell elvégeznie. A gondok a létszámadatok alapján is sejthetőek: míg 2015 végén még 1566, az idei év októberében már csak 1325 főt foglalkoztatott a társaság a Ceginfó.hu adatai szerint.

Forrás: napi.hu