Olyan mértékű béremelésre van szükség a munkaerő megtartásához, amit nem bírnak el egyedül a cégek - muszáj csökkenteni a béreket terhelő adót – írja a Privátbankár.

A nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül. A munkáltatóknak a szociális hozzájárulási adó csökkentésével keletkező megtakarítást át kell engedniük a dolgozóknak.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kormány eddig megismert járulékcsökkentési szándéka segítheti a vállalkozásokat a munkaerőhelyzetük javításában, hiszen a béreket terhelő adó mérséklése nélkül a vállalkozások teherviselő képessége kisebb. Egyértelmű, hogy a vállalkozások bérterheit célszerű csökkenteni, mivel ez egyidejűleg a versenyképességüket, termelékenységüket is javítja. Ez a záloga annak, hogy a munkaerőpiaci helyzet és a versenyképesség egyidejűleg javuljon.

A munkaerőhiány döntő oka a magyar gazdaság gyengébb versenyképessége, aminek következtében nagyarányú az elvándorlás külföldre, erős a vállalkozások közötti, a kiszámítható munkaerő-gazdálkodást gátló munkaerőmozgás, nehéz megtartani a dolgozókat és a szakképzés sem nyújt minden téren a munkaerőpiacot segítő oktatást - írja az OKSZ.

Beleszakadnak a béremelésbe a cégek

A vállalkozások az elmúlt időszakban a nagyarányú munkaerőhiány miatt a teljesítményüknél jóval nagyobb béremelésre kényszerültek. A GDP 2016. első félévében 1,9%-kal nőtt, a reálkeresetek viszont a versenyszférában a január-augusztusi időszakban 5,3%-kal, augusztusban pedig 6,1%-kal emelkedtek. A kereskedelemben 2016. első nyolc hónapjában a kiskereskedelem 5%-kal nőtt, a havi bruttó keresetek emelkedése 6% volt (amihez hozzátartozik, hogy jelentősek voltak a különbségek az egyes vállalkozások béremelésében). Az üres álláshelyek száma 2016. második negyedévében 39 ezer volt a versenyszférában, 10 ezerrel több az egy évvel ezelőttinél.

A vállalkozások béremelési lehetőségeinek határt szab versenyképességük, termelékenységük, egy határon túl a nagyobb bérköltséget már nem képesek bevételeikből kigazdálkodni. A bérköltségek növelése olyan áremelkedéssel már nem járhat, amit a piac nem fogad el - figyelmeztet a szövetség.

Nem szja-csökkentés kell

Napvilágot láttak más olyan elképzelések is, melyek szerint nem a vállalkozások terheit, hanem a bruttó keresetekből levonható bérjárulékokat, vagy éppen a személyi jövedelemadót kellene csökkenteni. Így a nettó keresetek nőnének, ezen keresztül pedig a lakossági fogyasztás emelkedne. Ez a megoldási lehetőség nem érintené a vállalkozások közterheit, nem javítaná versenyképességüket, termelékenységüket sem, így nem a valós gondokat orvosolná - véli a kereskedelmi szövetség.

Forrás: Privátbankár