A szociális ellátás átlagos bérei a közszféráénak még a felét sem érik el. Négy év alatt ezer forintot nőtt az átlag – olvasható az mfor.hu oldalán.

A szociális ellátás helyzete és a bérek évek óta vitatémát jelentenek, de messze nem tűnik megoldottnak az ott dolgozók helyzete, miközben az oktatásban és az egészségügyben legalább némi változás történt a béremelések tekintetében. Cikkünkben a szociális ellátásban dolgozók nettó béreinek alakulását hasonlítjuk össze a közszférával és a nettó minimálbér alakulásával.

Négy év alatt ezer forintos béremelkedés

2012 és 2016 között a szociális ellátásban dolgozók átlagos éves nettó bére 72 ezer forintról 73 ezer forintra változott. Ugyanebben az időszakban a nettó minimálbér 60 ezer forintról indulva érte el idén a 73 ezer forintot. Vagyis közel fél évtized alatt 13 ezres emelkedés történt a minimálbér esetében, míg a szociális dolgozók négy év alatt 1 ezressel, 1,4 százalékkal kerestek többet. Mivel ezen időszak alatt a kumulált infláció mértéke 7,3 százalék volt, az ágazati bérek reálértéke jelentősen csökkent. A helyzet romlását jól szemlélteli, hogy a szociális dolgozók bére mostanra párszáz forinttal elmarad a jelenlegi minimálbértől, miközben 2012-ben még annak 119 százaléka volt.

A drasztikus csökkenések 2013 végén, 2014 elején következtek be, amikor 25 százalékkal zuhatnak a fizetések a szociális ellátásban, amit az óta sem tudott kipihenni az ágazat.

Szép gyarapodások voltak a közszférában

Fontos hozzátenni azt is, hogy a közszférában dolgozók nettó bérének átlagos éves változására is hatással volt a gazdasági válság, de 2015-től kezdve egyenes emelkedés volt a bérekben. Tehát 2014 decemberében átlagosan nettó 143 ezer forintot kerestek a közszférában, ami 2016 júniusára 154 ezer forintra emelkedett. Látható, hogy a közszférában bekövetkezett bérnövekedéstől elmarad a szociális dolgozók bérének emelkedése.

Amennyiben a szociális ellátásban dolgozók nettó bérét összevetjük a közszféra átlagával, akkor mélyrepülés rajzolódik ki 2012-től kezdve. Ez 2016 júniusára beállt 47 százalékra, azaz a szociális bérek a költségvetés átlagának felét sem érik el. 

Nem is csoda hát, hogy az ezen a területen dolgozók mielőbbi egyeztetést sürgetnek a kormánnyal a súlyos helyzetre tekintettel. Ráadásul a helyzetet tovább élezi, hogy a szociális életpályamodellről való tárgyalás a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság sztrájknyilatkozat szerint lekerült a tárgyalási pontok közül.  A Sztrájkbizottság úgy döntött, hogy a szociális ágazatnak 2016-ra beígért bérrendezés elmaradásával, továbbá az életpálya modell bevezetésének hiánya miatt ismételt sztrájkkövetelést hirdet szeptember kezdetével.

Forrás: mfor.hu