Öt hónap alatt több mint 160 millió forint jövedelem ütötte a markát azoknak az alkalmi gyűjtögetőknek, akik csigát, gombát vagy más növényt szedtek az erdőben, és a portékát a felvásárolóknál leadták. Az állam hatmillió forint adóbevételre tett szert. A szakma szerint az év eleje óta élő adószabály könnyebbséget hozott ugyan, de a piac helyzete így sem könnyű. A korábbi, kevésbé jó előírások miatt ugyanis sokan felhagytak például a csigagyűjtéssel, így a felszedhető kétezer tonna helyett idén csupán 450 tonna éticsiga került a felvásárlókhoz.

Május végéig 6,1 millió forint adóbevétellel járultak hozzá az állam kiadásai­hoz azok a magánszemélyek, akik azzal egészítik ki jövedelmüket, hogy – alkalmi jelleggel – vadon gyűjtött csigát, gombát, medvehagymát, bodzavirágot, levendulát vagy más nem védett növényt adnak el a felvásárlóknak. Ilyen adatot a korábbi évekből nemigen lehet felidézni, ennek pedig az az oka, hogy idén új adószabály lépett életbe. – Az év eleje óta élő rendelkezés a korábbinál jóval kedvezőbb feltételeket határoz meg a gyűjtögetők számára – mondta a Magyar Időknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.

Kis Péter András felidézte: ha a gyűjtő személy nem egyéni vállalkozó és nem is őstermelő, akkor az adót a felvásárló számítja ki, és le is vonja abból az ellenértékből, ami az összegyűjtött áruért jár. Lényeges, hogy a bevallásról is a felvásárló gondoskodik, a gyűjtőnek tehát semmilyen kötelezettsége sincs. – Jó tudni azt is – folytatta a szóvivő –, hogy az új szabály szerint a portéka ellenértékének 25 százaléka számít adóügyi értelemben jövedelemnek, vagyis e részre számítandó fel a 15 százalékos jövedelemadó. Mivel öt hónap alatt 6,1 millió forint közteher folyt be, így kiszámítható, hogy a gyűjtögetéssel foglalkozó személyek együttesen 163 millió forintot kaptak a csigák, növények után.

gyanakkor – mint a Magyar Idők megtudta – a csigaszezon nem alakult túl jól, a megengedett 2000 tonna helyett csupán 450 tonnányi éticsigát adtak le a felvásárlóknak a gyűjtők. Pacs István, az Éticsiga Terméktanács elnöke lapunknak azt mondta: az idei szeles, hűvös május nem kedvezett a csigagyűjtésnek. A visszaesés ugyanakkor nem csak erre az évre jellemző, a begyűjtött mennyiség esztendők óta folyamatosan csökken. Ennek az időjárási körülményeken kívül az az oka, hogy egyre kevesebben akarnak ezzel foglalkozni. – Eltűnni látszik az a réteg, amelyik szívesen foglalkozik a természetben megtalálható gombák, növények és állatok begyűjtésével. A fiatalok inkább külföldön vállalnak állást, az idősebbek meghalnak – fogalmazott a szakember.

A megfelelő munkaerő hiányát tovább mélyíti, hogy korábban szigorú szabályok vonatkoztak a tevékenységre, vállalkozói igazolványhoz kötötték az ilyen irányú munkát. Sokan a retorziók miatt hagytak fel a csigaszedéssel, újrakezdeni pedig már nem akarják. S bár ettől az évtől jelentősen egyszerűsödtek a gyűjtögetésre vonatkozó szabályok – így a felvásárló végzi az adminisztrációt, és az adót is ő fizeti meg –, az információk azonban nagyon nehezen jutnak el az érintettekhez – fogalmazott Pacs István. Szerinte ha az új szabályozás híre széles körben elterjedtté válik, újra bővülhet a gyűjtögetők tábora, számuk azonban várhatóan már így sem lesz meghatározó. Éppen ezért a szakember szerint a jövő inkább a vállalkozásban, koordinált módon zajló csigaszedés irányába mutat.

– Egyre többen kezdenek ilyen tevékenységbe. A vállalkozók számára jó hasznot kínálnak a természetből összegyűjthető termékek, így megéri, ha alkalmazottakat vagy alkalmi munkásokat fogadnak fel, akik szervezett keretek között elvégzik a munkát – jegyezte meg. Úgy vélte: támogatni kellene az ilyen kezdeményezéseket, hiszen ezek az országnak épp azon a részén teremthetnek munkalehetőséget, ahol kiugróan magas a munkanélküliség.

Forrás: Magyar Idők