A magyar iskolák működőképességét olyan iskolatitkároknak, pedagógiai asszisztenseknek, laboránsoknak és rendszergazdáknak kellene biztosítania, akik minimálbér körül keresnek, fizetésüket 2008 óta nem emelték. Azóta 22 százalék volt az infláció. Sokan több munkakört töltenek be egyedül, és a Klik előtti időkhöz képest még csökkent is a jövedelmük – írja az Index.

Vonzó munkalehetőséget ajánlunk Önnek. Egy középsúlyos értelmi fogyatékosokat befogadó általános iskolában kellene dolgoznia. Ehhez elegendő az érettségi bizonyítvány is, de el kell végeznie egy felsőfokú tanfolyamot.

Kezdés reggel nyolckor. Segítenie kell a bent lakó gyermekek öltöztetésében, pelenkázásában. El kell kísérni őket az órákra. Ezután a gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusok mellett kell segíteni a gyerekeket a fejlesztő feladatok végrehajtásában. Ezután ott kell lennie a gyermekek ebédjénél. Néhányat kanállal kell etetni vagy tanítgatni az önálló étkezésre.

Ezután jönnek a délutáni elfoglaltságok. Ez a munka állandó koncentrációt és fizikai megterhelést jelent. Emelgetni kell az önállóan mozogni nem képes gyerekeket. Előfordulhat, hogy valamelyik gyereknek dührohama lesz, vagy újra pelenkázni, fürdetni kell, de cserébe sok kitörő szeretetmegnyilvánulással is kecsegtet ez a szép hivatás.

Ezért a nélkülözhetetlen munkáért havi nettó 85 ezer forint fizetést tudunk ajánlani önnek.

Ami pont megfelel a jelenlegi minimálbérnek. Ha van két gyermeke, a kormány családbarát intézkedéseinek köszönhetően a fizetése nettóban akár a 100 ezer (!) forintos álomhatárt is elérheti.

Mosolyogva tüntettek

Ön elvállalná ezt ennyi pénzért? A gyógypedagógiai asszisztensek is azok közé az oktatás segítő alkalmazottak közé tartoznak, akik nélkül nem működnének az iskolák és nem tudnának tanítani a tanárok. Bár a kormány most azt állítja, hogy a tanárok követelései 18 százalékos béremelést jelentenének, a pedagógusok maguknak nem kérnek fizetésemelést, csak az oktatást segítő alkalmazottaknak.

A pedagógiai asszisztensek mellett ebbe a körbe tartoznak az iskolatitkárok, iskolai rendszergazdák, laboránsok is. Az ő amúgy sem túl magas béreik 2008 óta nem emelkedtek, mert akkor befagyasztották a közalkalmazotti bértáblát. 2008 óta 22 százalék volt az infláció, de az élelmiszerek 26 százalékkal, a szolgáltatások 25 százalékkal drágultak.

A gyógypedagógia asszisztenseknél tavaly szakadt el a cérna. Addig levelekkel bombázták az Emberi Erőforrások Minisztériumát, de mindig ugyanazt a választ kapták: a pedagógus-életpálya jelentős bérnövekedést jelent a pedagógusoknak (ami tehát rájuk egyáltalán nem vonatkozik), ők pedig nem nagyon számíthatnak béremelésre.

Az egyik budapesti iskola gyógypedagógiai asszisztensei ezután mozgalmat indítottak. Nem, ők nem mentek ki az utcára tüntetni, és nem is fekete ruhában mentek dolgozni. A súlyosan alulfizetett és leterhelt asszisztensek egy nagy sárga szmájlit ragasztottak a ruhájukra. A Mosoly Angyalai azt üzenték: ennyi pénzért is mosolyogva végzik a munkájukat.

1730 forintos béremelés

Tavaly írtunk Erikáról, a 61 éves iskolatitkárról, aki közel negyven éve dolgozik. Ő intézi a gyerekek ügyeit, a papírmunkát, a bizonyítványokat, az orvosi igazolásokat és még sok-sok mindent az egyik VIII. kerületi iskolában.

Erika elküldte nekünk a 2014. decemberi bérjegyzékét. Ezen feketén-fehéren az állt, hogy akkor 84 055 forint fizetés érkezett a számlájára. Amíg még számoltak egy főre jutó létminimumot, az 2013-ban ennél több mint 3000 forinttal volt magasabb (87 510 forint).

A Klebelsberg-központ előtti időben Erika 20-30 ezer forinttal jobban keresett, de miután állami alkalmazott lett, már nem kapott cafeteriát, és a pluszmunkáért sem járt neki bérkiegészítés. A torz rendszerben ráadásul alig van különbség Erika és a frissen felvett portásfiú fizetése között.

Nézzük, mennyivel jutott előbbre Erika, aki elküldte nekünk a most januári fizetési jegyzékét is. Ezen az szerepel, hogy januárban 85 785 forint fizetést utaltak neki.

Havi fizetése tehát 1730 forinttal több, mint egy évvel ezelőtt.

Egy, az állását azóta már otthagyó iskolai rendszergazda leveléből pedig az derül ki, milyen kaotikusan, esetlegesen működik a mélyben a magyar oktatási rendszert.

Otthagyta az egészet

A felsőfokú számítástechnikai programozó tanfolyamot elvégző szakember saját vállalkozása mellett egy jó nevű gimnáziumban vállalt állást. A csekély fizetésért járó állás elfogadásakor két ígéretet kapott: úgy mehet szabadságra, mint a tanárok, egy év után pedig igazgatói hatáskörben fizetésemelést fog kapni. Egyikből se lett semmi.

Reggel 7-kor már bent volt az iskolában. 42 számítógépet állított hadrendbe. Állítása szerint ha nincs informatikus, a tanárok szinte bekapcsolni sem tudják a számítógépet, és a legapróbb problémát sem tudják elhárítani. Rajta múlott, hogy a vizsgákon minden gép megfelelően működjön, mert különben botrány lett volna. Emellett minden, a munkaköréhez nem tartozó segítséget megadott a tanári karnak és a gyerekeknek. Például ő segített informatikából leérettségizni a diákoknak.

2014-ben így 74 000 forintot vitt haza, azaz 19 éves szakmai tapasztalattal, felsőfokú szakképesítéssel kevesebbet keresett, mint az iskola takarítója. 2015-ben komoly béremelést kapott: bruttó 4 ezer forintot. Aztán otthagyta az egészet, pedig szeretett ott dolgozni.

Mondjam azt, hogy ez már nem az én bajom? Iskolában dolgozni egy életforma lehetne, s szívesen lennék ismét a tantestület része. De így?

Több munkakör, egy ember

Egy másik iskola rendszergazdája arról írt, hogy amikor elromlott a szerverükben a merevlemez, másfél hónapig nem volt internet az iskolában és nem volt weblapjuk. Eddig tartott, mire kitalálták, hogy kinek a dolga beszerezni, és egyáltalán mi a fenének kell ilyen egy iskolának (egy kb. 70 ezer forintos eszközről van szó).

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy te nézz körül, TE kérj három helyről árajánlatot, intézz el mindent, és a számlát meg juttasd el a Klikbe akik majd kifizetik.. (vagy nem) Mindezt saját időben, a saját költségedre.

Az iskolában egyébként a takarítónő is saját pénzből vett felmosófát, mert a régi tönkrement, és nem kapott másikat.

Munkaköri leírásunk lassan két és fél éve nincs, konkrétan a Klik megtiltotta, hogy készüljön, mivel akkor kiderülne, hogy hány munkakört végzel egyedül, vagy hogy képesítés nélküli iskolatitkárok csinálják az intézményekben a bérrel kapcsolatos dolgokat.

A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak ügyében tavaly két dolog történt. A pedagógus végzettséggel rendelkezők (ez az iskolatitkárok legfeljebb 1-2 százalékát jelenti) bekerültek a pedagógus-életpályamodellbe. A többiek pedig tavaly kaptak egy 50 ezer forint összegű, egyszeri béren kívüli juttatást Erzsébet-utalvány formájában.

A nem pedagógus munkakörben dolgozó,  oktatást segítő alkalmazottak februárban aláírásgyűjtő akciót indítottak, amelyhez  itt lehet csatlakozni.

Forrás: Index