142 ezer forint volt az átlagnyugdíj 2020-ban, de az államkincstár adatai szerint majdnem 40 ezer olyan idős ember él Magyarországon, akinek a nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot. A nyugdíjszakértő szerint ennek több oka lehet, az egyik, hogy az illető a magyar ellátás mellé külföldről is kap nyugdíjat. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége kérdőívet készített, amelyből szerintük az derült ki: sokan úgy érzik, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában nem jó. Az ATV Híradó riportja.

Majdnem 40 ezer olyan idős ember él Magyarországon, akinek alaposan meg kell néznie, mi mennyibe kerül. Az ő nyugdíjuk ugyanis nem éri el még az 50 ezer forintot sem. A Magyar Államkincstár februári adatai szerint a 2020-as év átlagnyugdíját, amely 142 ezer forint volt, a kétmillió nyugdíjasból nem egészen minden második nyugdíjas kapja csak meg.

Az adatok szerint 36 ezren kapnak 350 000 forintnál magasabb ellátást, 106 ember nyugdíja pedig meghaladja az egymillió forintot is - míg tavaly mindössze 32-en voltak jogosultak erre.

A nyugdíjszakértő szerint a jellemzően alacsony ellátásra jogosultak jelentős része – mintegy kétharmada - külföldről is kap ellátást. A nagyon magas nyugdíjak úgy alakulhatnak ki, ha valakinek nagyon hosszú a szolgálati ideje, akár több mint 50 év, és végig magas volt a bejelentett keresete.

„Ez 2013 január 1. óta teljes mértékben nyugdíjjogosultságot generál, tehát aki sokat keres, évi 8-10 millió forintnál többet keres, annak már ez a teljes összege beszámít a nyugdíjjogosultság szerzésébe, míg 2012 december 31-ig volt egy járulékfizetési felső plafon, ami megfogta ezeket a nagyon magas nyugdíjvárományokat” - nyilatkozta Farkas András, nyugdíjszakértő.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége az év elején közzétett egy kérdőívet, amelyben négy, nyugdíjakkal kapcsolatos felvetésről, esetleges változtatásról kérdezték a kitöltőket. Ezek között volt a legkisebb öregségi nyugdíj összegének felemelése legalább 50 ezer forintra, a differenciált nyugdíjemelésre való áttérés, az alapnyugdíj bevezetése, és az, hogy mindenki egy összegű nyugdíjemelést kapjon évente. A szövetség mintegy 12 ezer választ kapott, és mind a négy elképzelés mellett szinte ugyanannyian tették le voksukat.

„Ez alapvetően azt mutatja, hogy egyrészt sokan egyetértenek azzal a megállapítással, hogy ez a nyugdíjrendszer így nem jó, így nem szolgálja a nyugdíjasok érdekeit, viszont a megoldási javaslatban a társadalomban nagy a megosztottság.” - mondta Némethné Jankovics Györgyi, a szövetség elnöke.

Némethné Jankovics Györgyi úgy fogalmazott: nem az a bűnös, akinek magas nyugdíja van, hanem a jogszabály, ami szinte kizárólag a biztosítási elv alapján állapítja meg a nyugdíjasok életszínvonalát meghatározó összeget.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!