Azt már sikerült bizonyítani, hogy az elmúlt évtized nem csak gazdaságilag, hanem társadalompolitikai szempontból is sikeresnek tekinthető, hiszen a gazdasági növekedés hatásai megjelentek minden társadalmi csoportban, a legalsó rétegekben is. Ám érdemes megvizsgálni azokat a jövedelempolitikai tényezőket, amelyek ezt a folyamatot alátámasztják. A Világgazdaság cikke.

 Az egyik ilyen terület a nyugdíjaké. Sokszor hangzik el, hogy az idősek többet érdemelnek. Közgazdász generációk óta tudjuk, hogy az állami ellátások iránti igény korlátlan, vagyis az egyes juttatásokra sosem lehet eleget költeni. A nyugdíjak esetében ez ma általában két óhaj mentén jelenik meg: az egyik, hogy az inflációkövető emelést igazíthatná előbb és gyorsabban a kormány, ha magasabb az árindex a tervezettnél. Ezen kívül felmerül, hogy a 13. havi nyugdíjat is folyósíthatná egyben – miközben ezt a másik oldalról felelőtlen osztogatásnak nevezik. Kifinomultabb megközelítésben pedig mindezt azzal az érvvel támogatják meg, hogy csökkent a nyugdíjkiadások részesedése a GDP-ből és romlott az úgynevezett helyettesítési ráta is (ez a mutató azt fejezi ki, hogy a nyugdíjasok hány százalékát kapják a nyugdíj előtt álló aktív korosztály jövedelmének). Mindehhez kellene azt a tényt viszonyítani, hogy a nyugdíjasok jobban élnek, mint tíz éve.

A nyugdíjak reálértéke 2010-hez képest – az idősek fogyasztási kosarával számolt nyugdíjas inflációval számolva is – mintegy 10 százalékot növekedett az éves emelések hatására,

miközben az átlagos egy havi ellátás (szintén az árindexszel korrigált) értéke egy évtized alatt 20 százalékkal lett magasabb. Az inflációkövető nyugdíjemelések rendszerének bevezetése garantálta a nyugdíjak vásárló erejének megőrzését, ám a 2013-16-ban a tervezettnél jelentősen alacsonyabb inflációs ráta miatt az emelések jelentősebb reálérték-növekedést hoztak. Közben az állománycserélődés – az újonnan belépő, magasabb jövedelmű nyugdíjasok megjelenésének – hatására növekedett az átlagos ellátás gyorsabb ütemben.

Csakhogy a nyugdíj nettó bérekhez viszonyított értéke csökkent az időszakban: a bérnövekedés üteme kiugró volt ugyanis az időszakban, az átlag nettó bér 61 százalékkal emelkedett tíz év alatt. Ez a magyarázata a helyettesítési ráta romlásának (2014-ben még közel a 90 százaléka volt a nyugdíj előtt állók jövedelmének a nyugdíjasoké, ami 2018-ra 85 százalék alá csökkent), ahogyan a nyugdíjkiadások GDP-arányos csökkenésének is. Míg 2010-ben a GDP 11,2 százalékát fordították nyugdíjkiadásokra, addig 2019-ben már csak 8,3 százalékot – amiben azért szerepe volt a korhatár alatti ellátások megszüntetésének, és a kitolódó nyugdíjkorhatárnak is.

Ezen a ponton azonban illik megjegyezni azt is, hogy

a magyar nyugdíjráfordítás és helyettesítési ráta így sem mondható alacsonynak. A 8,3 százalékos GDP-arányos kiadás messze az OECD átalga (7,7 százalék) felett van, a dán és a luxemburgi szint között (míg a 11 százalék feletti mutató a finn kiadási szintet közelíti).

De a helyettesítési rátát tekintve is az élmezőnyhöz tartozik Magyarország: az itteni 85 százalék kedvezőbb a dán, vagy a holland aránynál (az EU átlaga 63,5, az OECD-é 58,6 százalék).

Miközben a magyar nyugdíjrendszerben elköltött összeg nemzetközi összehasonlításban továbbra is viszonylag magasnak mondható és a nyugdíjasok életszínvonala javult,

a magyar költségvetési politikai óriási mozgásteret nyert azzal, hogy a nyugdíjkiadások változását sikerült elszakítani a bérek növekedésének ütemétől. Ez tette lehetővé, hogy a kormány a megfelelő bérnövekedési ütem esetére vállalja a járulékok csökkentését, ami a motorja volt az évtized második felében tapasztalt kiugró keresetnövekedésnek. Ez utóbbi pedig a gazdaságot hajtotta fel.

Ebben az összefüggésben az pedig igenis érthető, hogy a kormányzat a gyors növekedés, és az egyensúlyba hozott költségvetés nyomán a lehetőségekhez mérten a nyugdíjasok juttatásait is felzárkóztassa. A 13. havi nyugdíj visszavezetése ezért érthető, logikus és elismerhető lépés, olyan gesztus, amivel a kormányzat a teljes társadalmi fellendülésért mond köszönetet az idősebb generációknak.

Forrás: Világgazdaság