Csökkentette a szakszervezeti oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), a minimálbér esetében bruttó 7, a szakmunkás bérminimum esetében pedig bruttó 7,4 százalékos emelést tart szükségesnek - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke a hétfői VKF-tárgyalásról az MTI-nek.

Kordás László kifejtette: a munkavállalói oldal ajánlata révén a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezerről jövőre 112 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 122 ezerről 131 000 forintra emelkedne.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a munkáltatói oldal továbbra is fenntartja a múlt héten közölt béremelési javaslatát, amely szerint a bruttó minimálbér 4,76, a bruttó garantált bérminimum 4,91 százalékos emelését támogatja. Hozzátette: ez a munkáltatói oldal végleges álláspontja.

A VOSZ főtitkára kiemelte: a munkáltatói oldal álláspontja egységessé vált, ugyanis a múlt szerdai bértárgyaláson még csak a VOSZ és az Áfeosz-Coop Szövetség álláspontja volt a jelenlegi ajánlat, a hétfői VKF-ülésen azonban már a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is elfogadta a munkáltatói oldal másik két szervezetnének javaslatát.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: az MGYOSZ, bár továbbra is fenntartja a bruttó 3 százalékos béremelési javaslatát, azonban ha minden érdekelt megegyezik a munkáltatói oldal béremelési javaslatában, akkor az MGYOSZ egyedül nem kívánja meggátolni a megállapodást.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: ha a szakszervezetek a keddi bértárgyaláson elfogadják a munkáltatói oldal ajánlatát, háromoldalú megállapodás születhet a jövőre tervezett béremelés mértékéről, ellenkező esetben a kormány a szerdai kormányülésen önállóan dönt majd a béremelésekről.

A VOSZ főtitkára arról is beszámolt, hogy Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a VKF-ülésen elmondta: méltányosnak és támogathatónak tartja a munkaadók álláspontját.

Dávid Ferenc arra is rámutatott, hogy a bérajánlások esetében a munkáltatói oldal az elvi megállapítások elfogadását támogatja a számszerű bérajánlással szemben.

Kordás László a bérajánlás kérdéséről úgy fogalmazott: a béremelés nem elvekből, hanem konkrét számokból áll, ezért szükséges a szociális partnerek számszerű megállapodása. A szakszervezeti oldal annak érdekében, hogy a béremelés az összes nemzetgazdasági ág igényét kielégítse és ne menjen a foglalkoztatás rovására, 5-8 százalékos bérajánlást fogalmazott meg - fejtette ki a MaSzSz elnöke.