Egy ideális világban a nemek közötti egyenlőség minden tekintetben érvényesülne, így a gazdaságban is: egyenlő munkáért egyenlő bér járna, és kiemelt munkakörnek minősülne a gyermeknevelés, a családtagok gondozása és a házimunka is. De mi a helyzet a nyugdíjak terén? A Portfolio cikke.

 A nemek közötti egyenjogúság szép elve a valóság rút tükrében

A való magyar világban az egyenjogúság szép alaptörvényi elve minduntalan elcsúnyul, egyrészt azért, mert a nők ugyanazért a munkáért átlagosan 15%-kal kevesebbet kapnak (2020. novemberében a nők bruttó átlagkeresete 362500 Ft, a férfiaké 429500 Ft volt), másrészt azért, mert a gyermeknevelés vagy a felnőtt hozzátartozó gondozása nem minősül teljes értékű munkának (a munkabérnél jóval kisebb, ráadásul korlátozott időre és szigorú feltételekkel megállapítható gyermeknevelési segélyek, ellátások, ápolási díjak igényelhetők csak ennek kapcsán), míg a hétköznapi házimunkáért nemhogy munkabér nem jár, de semmilyen segély sem illeti meg az otthon robotoló nőt (persze a férfit sem, de ő csak ideje töredékét tölti ilyen tevékenységekkel).

A KERESETEK EGYENLŐTLENSÉGE EGYENES KÖVETKEZMÉNYE ANNAK, HOGY A NŐK KARRIERÍVE FŰRÉSZFOGSZERŰEN ALAKUL, MIKÖZBEN A FÉRFIAKÉ EGYENLETESEN ÍVELHET FÖLFELÉ.

A nők pályaíve ugyanúgy kezd emelkedni, mint a férfiaké, de a gyermekszülés miatt visszazuhan, majd a gyermek bölcsődébe, óvodába íratása után újraindul, aztán megint visszazuhan, ha megszületik a második gyermek, utána megint nekilendül, de vagy a harmadik gyermek vagy az idős közeli hozzátartozók kényszerű ápolása miatt megint visszakonyul, és így tovább. Emiatt sokkal kiszolgáltatottabb egy nő a munkahelyén, nem is beszélve arról, hogy először ő veszítheti el a munkáját, aminek szomorú tanúságát éppen most nyújtja a pandémia állásromboló hatása. A férfiakra nem jellemző ez a rángatózó pályaív, a nekilendülések és visszaesések pénzügyileg fájdalmas ritmikája.

A nők helyzetét tovább rontja, hogy jellemzően sokkal nehezebb magasabb pozícióba kerülniük, a láthatatlan üvegplafon minden nő feje fölött egyre áttörhetetlenebb, minél magasabbra ér a céges vagy hivatali ranglétrán. Újabb nehézséget okoz, hogy azokban a munkakörökben, hivatásrendekben, amelyekben sokkal több hölgy dolgozik - az "elnőiesedett" szakmákban - jellemzően alacsonyabb a bérszínvonal, példaként elegendő a pedagógusokat, a szociális ágazatban dolgozókat vagy éppen a kényszerszülte katásokat említeni. Ha részmunkaidős foglalkoztatásról van szó, akkor is főként nőket találunk ilyen - jellemzően rosszul fizetett - állásokban.

AZ IGAZI GONDOT AZONBAN - NEM CSAK NÁLUNK - AZ OKOZZA, HOGY A HÁZIMUNKA INGYENESEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉG, S EZ DUPLÁN SÚJTJA A NŐKET.

Ők ugyanis átlagosan kétszer (konzervatív szemléletű helyeken akár háromszor-négyszer) annyi időt töltenek ezzel a fizetetlen, noha a társadalom működése és fennmaradása szempontjából létfontosságú munkával, mint a férfiak. A legutóbbi vizsgálatok szerint a gyermekneveléssel és a házimunkával a nők világszerte és évente felfoghatatlan értékű munkát végeznek: ha mindenütt csak a minimálbér időarányos összegével beszámítanák a nemzeti össztermék meghatározása során az ilyen ingyenes munkát, akkor az elérné a 10900 milliárd dollárt, azaz a magyar éves GDP 67-szeresét. Mindennek egyenes következményeként Magyarországon a nők átlagos nyugdíjvárománya is jellemzően 14%-kal kisebb, mint a férfiaké.

A nők mégis jobban járhatnak a nyugdíjrendszerben, mint a férfiak

Mindezek ellenére - a közkeletű vélekedéssel is ellentétben - a nők egy sor rendelkezés alapján mégis jobban járnak az időskori ellátórendszerben, mint a férfiak.

Legfőképpen azért, mert a nők kedvezményes nyugdíja (amelyet értelemszerűen a férfiak nem vehetnek igénybe) a világon egyedülálló módon olyan korhatár előtti teljes öregségi nyugdíj, amelyet nem terhel semmilyen levonás. Ez nagyon komoly pozitív diszkrimináció a hölgyek javára, egyébként az Alaptörvény közvetlen rendelkezése alapján.

Azokban a modern nyugdíjrendszerekben, amelyek ismerik a korhatár előtt is kérhető nyugdíjtípusokat, levonással (málusszal) sújtják az összes olyan nyugellátást, amelyeket az érintett a rá vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltése előtt vesz igénybe. A levonás nagysága attól függ, mennyivel korábban kéri valaki az ilyen ellátást, jellemzően évi 5-6% a málusz mértéke. Miután a Nők40 alapján itthon átlagosan három évvel korábban igénylik a nyugdíjukat a feltételeket teljesítő hölgyek, 15-18% levonás terhelhetné a nyugdíjukat, ha nem érvényesülne Magyarországon ez az egészen kivételes pozitív diszkrimináció a nők javára, amelynek eredményeként a Nők40 teljes (levonás néküli) nyugdíj.

A Nők40 költségvetési fedezete a nyugdíjkasszában 2021-ben átlépi a 300 milliárd forintot, s ha a nyugdíj feltételei nem változnak, akkor a kiadás stabilan növekvő pályán marad.

ENNEK ALAPJÁN LÁTHATÓ, HOGY A NŐK40 ÉPPEN ANNYIBA KERÜL, MINT AZ ÍGÉRET SZERINT 2024-RE TELJESEN VISSZAÉPÜLŐ 13. HAVI NYUGDÍJ.

Ha valaki - például az osztrák példán fölbuzdulva - a 14. havi nyugdíj lehetőségét keresi, akkor azt a nők kedvezményes nyugdíja formájában találja meg. Ennek persze az is az ára, hogy a férfiak semmilyen módon nem jogosultak az öregségi nyugdíjukra a korhatáruk betöltése előtt.

A nők kedvezményes nyugdíjához szükséges 40 évi jogosító időből főszabályként nyolc év a gyermeknevelésre tekintettel szerzett idő lehet, vagyis a nyugdíjhoz elegendő 32 évi munkával szerzett szolgálati időt felmutatni, ha a további legfeljebb nyolc évet az érintett édesanya (örökbefogadó anya) a gyermekei nevelésére tekintettel kapott ellátások (csed, gyes, gyed, stb.) folyósítási idejével megszerezte. Sok hölgy ennek alapján azt hiszi, hogy a kedvezményes nyugdíjhoz elegendő 32 évnyi munkaviszony felmutatása, de ez nem így van, a kedvezményes nyugdíjhoz mindenképpen szükséges a legalább 40 évi jogosító idő megszerzése, és ezen belül kell a legalább 32 évi munkával szerzett szolgálati időt igazolni.

Ezen a jogszabályi kereten belül aztán bármilyen megoszlás elképzelhető, például ha az édesanya csak négy évet szerzett a gyermeknevelési ellátások révén, akkor legalább 36 évet kell munkával szereznie. Az az édesanya, aki súlyosan fogyatékos gyermeke nevelésére tekintettel ápolási díjban vagy gyermekek otthongondozási díjában részesül, 10 évet számíthat be ezek folyósítási idejéből. Az az édesanya pedig, akinek öt vagy több gyermeke van, az ötödik gyermektől számítva plusz egy-egy évet számíthat be a gyermeknevelési ellátások időtartamából a 40 évi jogosító időbe.

Sok nő persze félhet attól, hogy a gyermeknevelési ellátások folyósítási idejével ugyan szerez szolgálati időt, de az ellátások alacsony összege leránthatja majd a nyugdíj alapjául szolgáló nettó életpálya átlagkeresete összegét a nyugdíjszámítás során. Ettől azonban egyetlen nőnek sem kell tartania, mivel - egy újabb kedvező szabály révén - az ilyen ellátások összegét csak akkor kell figyelembe venni, ha így járna jobban az érintett anya.

A RENDSZER KEDVEZ A MINIMÁLBÉRNÉL KEVESEBBET KERESŐ NŐKNEK IS, UGYANIS A SZOLGÁLATI IDŐ ARÁNYOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYÁT CSAK A NYUGDÍJ ÖSSZEGÉNEK KISZÁMÍTÁSÁNÁL KELL ALKALMAZNI, A NYUGDÍJRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNÁL MÁR NEM.

Így például a részmunkaidőben alacsony keresettel dolgozó nő, vagy az 50 ezer forintos tételes adót fizető főállású katás hölgy, vagy éppen egy őstermelő asszony a nők kedvezményes nyugdíjára  jogosító időbe teljes mértékben beszámítható szolgálati időt szerez.

A kedvezményes nyugdíj összegének kiszámításához aztán már nem csak a jogosító időt, hanem az érintett hölgy által az élete során a nyugdíjba vonulása időpontjáig szerzett összes elismert szolgálati időt figyelembe veszik (például a szolgálati időnek minősülő tanulmányi időszakokat is, amelyek a jogosító időbe egyáltalán nem számíthatók be, vagy éppen a nagykorú hozzátartozó ápolására tekintettel kapott ápolási díj folyósítási tartamát), vagyis pontosan olyan szabályok szerint állapítják meg a kedvezményes nyugdíj összegét, mint a korbetöltött öregségi nyugdíjét.

A nyugdíjrendszer más módon is kedvezményezi a hölgyeket, miután ők hosszabb ideig élnek, vagyis hosszabb ideig kapják az öregségi nyugdíjukat, mint a férfiak, mégsem érvényesítenek az ő nyugdíjukkal szemben a hosszabb élettartamot tükröző semmilyen csökkentést. Az európai nyugdíjrendszerek egyre inkább figyelembe veszik a nyugdíjba vonulás idején az adott évjáratra jellemző további várható élettartam hosszát a nyugdíj összegének megállapítása és karbantartása során: minél hosszabb ideig számíthat valaki a nyugdíjára, annál kisebb lesz a nyugdíj összege. A nemek közötti megkülönböztetés azonban minden számításban tilos egész Európában, ezért mindig az adott évjáratra - nemtől függetlenül - jellemző átlagos várható további élettartammal kalkulálnak. A tilalom miatt minden nyugdíjrendszer kedvezményezi a hosszabb életű nőket a rövidebb életű férfiakkal szemben. Ez tekinthető egyfajta rejtett kompenzációnak a nők alacsonyabb nyugdíjvárományának ellensúlyozása érdekében.

A nők várható további élettartama Magyarországon a jelenlegi tényleges nyugdíjba vonulási életkorukban (62 év) átlagosan 20,8 év, a férfiaknál viszont (az idén érvényes nyugdíjkorhatáruk betöltésével, 64 és fél évesen) csak 14,6 év. Így egy nő átlagosan hat évvel, azaz 72 hónappal tovább kapja a nyugdíját, mint egy férfi. Még ha kisebb is 14%-kal az átlagos női nyugdíj, mint a férfiak átlagos nyugdíja, akkor is sokszorosan ellensúlyozza ezt a hosszabb ideig tartó jogosultság. Még abban az esetben is, ha az érintett hölgy csak a rá irányadó (a férfiakkal azonos) nyugdíjkorhatár betöltésével vonul nyugdíjba, mert ebben az esetben is átlagosan 47 hónappal hosszabb ideig lesz nyugdíjas, mint egy férfi. 

Még tovább növeli a hölgyek időskori nyugdíjelőnyét az özvegyi nyugdíjuk. Miután a férfiak korábban halnak, az özvegyi nyugdíjasok 85%-a nő. (A 65 éves korban várható további élettartam Magyarországon a nők esetében 18,4 év, azaz 221 hónap, a férfiak esetében 14,5 év, azaz 174 hónap.)

Az özvegyi nyugdíjuk (ha saját nyugdíjuk is van) annak a nyugdíjnak a 30%-a, ami a férjüket az elhalálozása időpontjában megillette (ha a férj már nyugdíjas volt) vagy megillette volna (ha a férj még nem volt nyugdíjas). Ha az özvegy hölgynek nincs saját nyugdíja vagy egyéb rendszeres pénzellátása, és az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek fennállnak, akkor az özvegyi nyugdíja nem 30%-os, hanem 60%-os mértékű lesz. Miután a férfiak nyugdíja átlagosan az említett 14-15%-kal magasabb, mint a nők nyugdíja, a nők részére utólagos kompenzációnak tekinthető, hogy e magasabb nyugdíj 30%-a vagy 60%-a őket illetheti meg a házastársuk, élettársuk halálát követően - akár a saját életük végéig.

Emellett a nők hosszabb élete miatt a kötelező szülőtartás kedvezményezettjei is elsősorban az édesanyák lesznek, hiszen időskorban az apa sokkal nagyobb valószínűséggel nincs már az élők sorában. Szintén a hosszabb élet miatt az állam által fedezett időskori egészségügyi ellátások döntő hányadát is a hölgyek veszik igénybe, vagyis nagyobb mértékben terhelik az állami egészségügyi forrásokat, mint a korábban elhalálozó férfiak. (A 65 éves korban várható további egészséges élettartam hossza Magyarországon sajnos mindössze 5,9 év, így a hölgyeket átlagosan 12,5 évig gyötörhetik az időskor krónikus nyavalyái, míg a férfiakat "csak" 8,6 évig.) És miután sokkal több a nagyon idős hölgy, mint a nagyon idős férfi (egyébként az 50 évesnél idősebb évjáratok mindegyikében több a nő, mint a férfi!), a nyugdíjrendszer méltányossági lehetőségeivel - például kivételes nyugellátás-emelés vagy egyszeri segély - is sokkal több rászoruló idős nyugdíjas hölgy élhet, mint férfi.

Mi kell a nőnek? - Ha nem Mel Gibson kérdezi

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a nők nyugdíjhelyzetét nem lehetne és kellene tovább javítani. Érdemes ennek érdekében tanulmányozni néhány jól bevált európai megoldást, amelyek inspiráló erővel hathatnak a remélt magyar megoldások kidolgozása során.

Ausztriában a nyugdíjszámlák rendszere lehetővé teszi, hogy a szülők osztozzanak a gyermekneveléssel szerezhető biztosítási időtartamok során a dolgozó szülő által szerzett jóváíráson, hogy a gyermekével otthon maradó szülő leendő nyugdíjának összege ne csökkenjen túlzott mértékben. Az a szülő ugyanis, aki nem marad otthon a gyermekét nevelni, hanem dolgozik, az átadhatja az ebben az időszakban a járulékfizetése alapján járó jóváírása legfeljebb 50 százalékát a gyermeküket otthon nevelő másik szülő részére. (A jóváírás mértéke minden évben a dolgozó szülő 14 havi bruttó keresete összegének az 1,78 százaléka.) Gyermekenként legfeljebb hét évi jóváírás osztható meg ilyen módon. A megosztásra irányuló döntés válás esetén sem vonható vissza.

További mintaértékű osztrák szabály, hogy a nyugdíjjogosultság szempontjából a gyermekneveléssel a születéstől számított legfeljebb 48 – járulékfizetés nélküli – naptári hónap számítható be. (Ikerszülések esetében legfeljebb 60 naptári hónap számítható be.) Így nem kell számolgatni - mint a hazai rendszerben -, hogy melyik gyerek után mikor, milyen támogatást kapott a szülő.

A német nyugdíjrendszerben a kisgyermekek nevelése akár önmagában megalapozhatja az öregségi nyugdíjra való jogosultságot. A kisgyermek nevelése alapján a gyermek három éves koráig a szülők évente 1 nyugdíjpontot, összesen egy gyermek után 3 pontot kapnak. A szülők meg is oszthatják egymás között e pontokat. Ez a rendelkezés két gyermek esetében már önmagában megalapozhatja egy szülő nyugdíjjogosultságát: ha valaki legalább 5 évig él Németországban és ezalatt felnevel legalább két kisgyermeket legalább 3 éves korukig, akkor anélkül is nyugdíjjogosultságot szerezhet, hogy keresőtevékenységet folytatott volna, miután ezt a gyermeknevelési időtartamot a német nemzetgazdasági átlagbér alapján veszik figyelembe minden évben – ezt jelenti az évi 1 nyugdíjpont gyermekenként. Az évi egy pontra a kisgyermekes szülő attól függetlenül jogosult, hogy folytat-e keresőtevékenységet.

A gyermeknevelésre tekintettel további plusz nyugdíjpontok is járnak. Ha a gyermekét nevelő szülő dolgozik és fizeti a nyugdíjjárulékot, akkor évente gyermekenként a gyermek 4-10 éves kora között egyharmad nyugdíjpontot kaphat, de évente összesen az összes gyermekére tekintettel is legfeljebb 1 pontot. (A gyermekszámtól is függő anyai nyugdíjjogosultság magyarországi hívei előtt feltehetően ez a pontrendszer lebeg példaként.)

A svéd nyugdíjrendszerben a kisebb keresetű, azaz a gyermekkel otthon maradó házastárs javára a magasabb keresetű házastárs átruházhatja a tárgyévi prémium nyugdíjjogosultságát (a svéd állami nyugdíjrendszer tényleges tőkefedezeti pillérét nevezik prémium nyugdíjpillérnek). Az átruházásról évente dönthetnek a házastársak. Emellett a gyermek négyéves koráig (örökbefogadott gyermek esetén a gyermek 10 éves koráig) a szülő névleges egyéni nyugdíjszámláján nyugdíjjóváírás jár (a svéd állami nyugdíjrendszer névleges tőkefedezeti pillérében vezetik ezeket az egyéni nyugdíjszámlákat). A svéd állam által fizetett nyugdíjjárulék összegének (a nyugdíjjóváírás mértékének) alapjául szolgáló névleges jövedelmet háromféle számítási módszer szerint állapíthatják meg, ezek közül a szülő számára legjobb eredményre vezető névleges jövedelem alapján határozzák meg a nyugdíjjóváírást. A három számítás alapja: a gyermek születését megelőző évben elért jövedelem, vagy a nemzeti átlagjövedelem 75%-ával megegyező összeg, vagy a svéd jövedelemalap összege (iba). A szülők dönthetik el, hogy melyikük nyugdíjszámláin írják jóvá a gyermeknevelés alapján járó nyugdíjjogosultságokat. Ezek a nyugdíjjogosultságok attól függetlenül járnak az érintett szülőnek, hogy van-e egyéb jövedelme vagy más szülői ellátása.

Svájcban a hivatalosan keresőtevékenységet nem folytató anya a keresőtevékenységet folytató házastársa által fizetett járulékkal szerezhet biztosítási éveket (ez esetben a minimális nyugdíjjárulék legalább kétszeresét kell a házastársnak fizetnie). Emellett a svájci nyugdíjrendszerben a nők bónusz éveket szerezhetnek a gyermekneveléssel és a rokonápolással. A nem dolgozó hölgy nyugdíja összegét a házastárs járulékfizetése által megállapítható átlagjövedelem révén számítják ilyen esetben.

A FELVILLANTOTT PÉLDÁK MINDEGYIKÉBEN KULCSSZEREPET JÁTSZIK A HÁZASTÁRSAK KÖZÖTT MEGOSZTHATÓ NYUGDÍJJÓVÁÍRÁS ESZKÖZE, AMELY A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZERBEN EGYELŐRE AZÉRT NEM MÁSOLHATÓ,

mert nincsenek egyéni nyugdíjszámlák, amelyeken minden érintett nyugdíjjogosultsága egyértelműen és hitelesen nyilvántartható - és így akár egymás között is megosztható - lenne. A jelenleg működő, de érdemi funkciót betölteni nem képes társadalombiztosítási egyéni számlákat érdemes lehet ilyen indokok alapján továbbfejleszteni.

Annak ellenére, hogy a nők kedvezményes nyugdíja valóban érdemi kedvezményt nyújt azoknak a hölgyeknek a számára, akik képesek teljesíteni a Nők40 feltételeit, az erre nem képes hölgyek sorozatosan nehezményezik a feltételrendszer számukra hátrányos elemeit.

A leggyakoribb kérdések közé tartoznak, hogy

• miért nem számítható be semmilyen tanulmányi időszak a jogosító időbe,  vagyis miért csak az alacsonyabb iskolai végzettségű nőket részesíti a rendszer előnyben (ez a kifogás egyre kevésbé megalapozott, hiszen a nyugdíjkorhatár 65 évre emelkedésével a főiskolát vagy egyetemet végzett nők többsége is megszerezheti a korhatára betöltése előtt a 40 évi jogosító időt),
• miért nem számítható be a felnőtt hozzátartozó ápolására tekintettel kapott ápolási díj folyósítási időtartama, ha egyszer tipikusan női feladat ez,
• a gyermekek ápolása kapcsán miért csak a súlyosan fogyatékos gyermek számít, miközben a fogyatékkal élő vagy a tartósan beteg gyermek csak erős korlátozással vehető figyelembe,
• miért nem számítható be a gyermeknevelésre tekintettel kapott ellátások folyósításának ideje teljes egészében (ugyanis főszabályként legfeljebb 8 év vehető figyelembe jogosító időként),
• miért nem számít be a munkanélküli ellátások folyósításának ideje, ha tipikusan az alacsonyabb iskolai végzettségű és/vagy az 50-55 évesnél idősebb nők  veszíthetik el gyorsan a munkájukat?

A kérdések azt tükrözik, hogy a nők túlnyomó többsége kedvezményes nyugdíjat igényelne, vagyis a nyugdíjkorhatára betöltése előtt szeretne nyugdíjba menni (ezt tükrözi az éves nyugdíjmegállapítási kérelmek száma is). Ha minden hölgy elmehetne a Nők40 révén nyugdíjba, akkor ez lényegében a nők nyugdíjkorhatárának három évvel történő általános csökkentésével érne föl, ami persze nem ördögtől való gondolat (sok évtizeden keresztül a magyar nyugdíjrendszerben is öt évvel alacsonyabb volt a női nyugdíjkorhatár, mint a férfi), csakhogy ez gyorsan erősítené a nyugdíjrendszer finanszírozási feszültségeit, ráadásul elbillentené a rendszert a férfiak erős hátrányára. A megoldás nem a nyugdíjkorhatár ismételt kettéválasztása a nők és a férfiak számára, majd a női korhatár általános csökkentése, ami egy öregedő társadalomban egyébként is rendkívül aggályos lenne, hanem a rendszer belső méltányosságának erősítése, egyebek között a fent említett európai módszerek inspirációi révén.

Özvegyi nyugdíjak

A nők egyáltalán nincsenek megelégedve az özvegyi nyugdíj szabályozásával sem, amelynek legfőbb oka, hogy Magyarországon soha senki nem magyarázta el az érintettek számára az özvegyi nyugdíj mibenlétét. (Ráadásul az özvegyi nyugdíj feltételeinek szabályozása is indokolatlanul bonyolulttá vált az idők folyamán.) Az alig egy évszázados múltra visszatekintő özvegyi nyugdíj rendszere ugyanis eredetileg csak a saját jogon nyugdíjjogosultságot nem szerző, háztartásbeliként otthon a közös gyermekeket nevelő anya részére kívánt ellátást biztosítani a családfenntartó férj halála esetére akkor, ha a korábban eltartott özvegytől a saját jövedelem megszerzése társadalmilag egyáltalán nem volt elvárható, mert a saját munkaképessége (a gyereknevelésre, az egészségi állapotára vagy a saját életkorára tekintettel) jelentősen korlátozott volt.

A rendszer már születése idején sem adott özvegyi ellátást azoknak, akiktől várható volt, hogy maguk szerezzék meg a megélhetésükhöz szükséges jövedelmet. Az özvegyi nyugdíj csak arra szolgált, hogy egy szorosan meghatározott időtartamon belül a férj helyett legalább részben a társadalombiztosítás fizesse tovább a családfenntartás költségeit, ha erre a túlélő házastárs, azaz az özvegy nő egyedül képtelen volt, feltéve, hogy a férj megfelelően hosszú időtartamban teljesítette a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségeit. Az özvegyi nyugdíj tehát valójában csak arra a kockázatra nyújtott (ideiglenes, feltételes és részleges) fedezetet, hogy a túlélő feleség a férj halálát követően a tradicionális családmodell tükrében és következtében nem volt képes önállóan eltartani magát és közös gyermekeiket.

Ezért mind a mai napig csak három lehetséges ok alapozhatja meg az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot (a tragédia közvetlen anyagi terheit vészhelyzeti segélyként enyhíteni hivatott ideiglenes özvegyi nyugdíj lejárta után), s az okok mindegyike azt tükrözi, hogy az özvegy saját munka- és jövedelemszerző-képessége a társadalom által is elismert módon lényegesen csökkent mértékű:

• öregség miatt (az özvegy betöltötte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt),
• megváltozott munkaképesség miatt (amikor az özvegy egészségi állapota legfeljebb 50%-os),
• gyermeknevelés miatt (az anya az elhunyt apjuk jogán árvaellátásra jogosult kiskorú vagy tanulmányaikat folytató, legalább két gyermekét neveli, illetőleg fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekéről gondoskodik).

A rendszer a fenti három okból csökkent munkaképesség bekövetkezésére szigorú korlátot szab: az okok valamelyikének fenn kell állnia már a haláleset időpontjában, vagy attól számítva legkésőbb 10 éven belül be kell következnie.

(A 10 év szigorú jogvesztő határidő, így akár egyetlen nap miatt is eleshet az özvegy az özvegyi nyugdíjra való jogosultsága feléledésétől.)

E logika alapján érthető meg, hogy az özvegyi nyugdíj rendszere miért zárja ki a fiatal özvegyek többségét (akiknek több, mint 10 évük van hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig) az özvegyi nyugdíj feléledéséből: az ő tekintetükben helytálló lehet az a jogalkotói feltételezés, hogy képesek lesznek az önellátásra a gyász első sokkjának kiheverése után (amit viszont az ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultság az ő esetükben is elősegít). E fiatal özvegyek közül csak azokat kedvezményezi a rendszer, akik legalább két árvát (illetőleg egy fogyatékkal élő vagy tartósan beteg árvát) nevelnek, vagy az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé a teljes értékű munkavégzést.

Az özvegyi nyugdíj léte és szabályozása lényegében jelenleg is a múlt századi egykeresős hagyományos családmodellt tükrözi: azért kap özvegyi nyugdíjat a nő, mert nem ő volt a kereső a családban, hanem ő volt a család egyben tartásának, a gyermekek felnevelésének a felelőse - külön bevétel nélkül. Ezért ő saját jogon nem szerzett nyugdíjjogosultságot - ez csak a férfiak "kiváltsága" volt, a nőktől ezt akkor (?) nem várta el a társadalom. 

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultsággal kapcsolatos várakozások a nők körében mindenesetre jelentősen meghaladják a tényleges lehetőségeket. Megoldás az lehetne, ha a hozzátartozói nyugdíjrendszer elkülönített járulékfedezetet kapna, de a hasonló törekvések már a baleseti járulék javaslata kapcsán is elvéreztek. Az pedig, hogy özvegyi nyugdíjra a férfiak is jogosultak lehetnek, nyilván főhajtás a nemek egyenlőségének alapelve előtt - valójában ennek a társadalmi indokoltsága a fentiek tükrében erősen kérdéses lehet, hacsak nem az apa maradt otthon a gyermekekkel, miközben a felesége dolgozott...

Forrás: Portfolio