Közleményt adott ki hétvégén a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is, a több polgármestert, politikai pártot és intézményt megszólalásra késztető új, iparűzési adót csökkentő kormányrendelettel kapcsolatban – olvasható a Mérce írásában.

Orbán Viktor szombaton jelentette be a kormány legújabb „gazdaságvédelmi” intézkedéseit, melyek közül az egyik a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adójának a felére csökkentése volt. Mivel az iparűzési adó az önkormányzatok legfontosabb bevételi forrása, ezért annak az ilyen módon történő megnyirbálása nagy felháborodást váltott ki az ellenzék soraiban.

A kiadott nyilatkozatban így fogalmaz a Szövetség:

A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről. Ennek a bejelentésnek vajmi kevés köze a gazdasági válsághoz, sokkal több köze lehet a kormány hatalmi érdekeihez. Ez nem felelős kormányzás, ez vagdalkózás. Mérhetetlenül visszataszítónak tartjuk, hogy a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal. A hibás válságkezelés és az önkormányzatok ellehetetlenítése elleni tiltakozás a településeinken élő polgároktól kapott közvetlen felhatalmazásból fakadó kötelessége a polgármestereknek.

A szervezet ugyanakkor 5 pontos követeléslistát tett közzé, ebben többek közt követelik az ilyen intézkedések előtti egyeztetéseket a kormány és az önkormányzati szövetségek között, az iparűzési adóról szóló rendelet felfüggesztését, az önkormányzatok bevonását az EU válságkezelő programjába.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) társelnöke szombaton „látszategyeztetésnek” titulálta az Orbán Viktor által szervezett találkozót, ahol a kormány „lesöpört” minden ellenérvet az iparűzési adót csökkentésére.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere így nyilatkozott a kormány bejelentésével kapcsolatban:

„Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését.”

Pikó András, a budapesti 8. kerület polgármestere szerint

az önkormányzatoktól történő forrásmegvonás azt jelenti, hogy azok olyan alapvető szolgáltatásokat nem fognak tudni tisztességgel ellátni, amelyek az állampolgárok számára elengedhetetlenek, mint a vízellátás vagy az utcák tisztán tartása.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!