„Megalázó” – így értékelte egy ápolónő az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelését. Átlagosan bruttó 30-55 ezerrel kapnak többet, miközben tombol a járvány és közeleg a szolgálati jogviszony – írja a Népszava.

Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hétvégén, ám az érintettek, ettől korántsem lettek elégedettek.

A több lépcsős emelésről ugyanis másfél éve született megállapodás, azóta pedig több lényeges körülmény is megváltozott. Megjelent például az új szolgálati jogviszony, és vele az a fenyegetettség, hogy az egészségügyi dolgozók elvesztik másodállásaikat, amiből eddig fenn tudták magukat tartani. Emiatt lehetnek olyanok, akik végeredményben több jövedelmet veszítenek, mint amennyivel nő az alapbérük. Feszültséget kelt az is, hogy míg az orvosok jelentős béremelést kaptak a szolgálati jogviszonyból fakadó munkakörülmény-szigorításért, a szakdolgozóknak nem jár pluszkompenzáció.

Túl azon, hogy ezt kifejezetten bántónak tartják, ez azzal is jár, hogy a bérolló még nagyobbra nyílik az orvosok és a szakápolók között. Ez pedig már a napi munkában is feszültséget okoz.

– Van olyan nővér az osztályunkon, akik kerek perec megmondta a főorvosnak, hogy mostantól végezze maga a saját munkáját, ha már januártól másfél milliós lesz a bére. Mert ő ugyan mostantól nem fogja

– érzékeltette a helyzetet egy ápolónő, s magyarázatként hozzáfűzte:

 – Az osztályon sok orvosi feladatot az ápolók végeznek, ők kérik például a diagnosztikai vizsgálatokat, kötik be az infúziót, vezetik le az orrszondát.

– Az orvos naponta a reggeli kis viziten és a heti két-háromszori nagyvizitre jön oda, mégis ők kapják a nagy fizetést. Megalázó az, ami most velünk történik

– panaszolta egy másik ápoló, aki egy nagy kórház belgyógyászatán dolgozik.

A tárca hétvégi közleménye szerint 2010 óta 100-200 ezer forinttal nőtt a szakdolgozók bére, és az övé éppen nettó 100 ezerrel lett több, miközben három műszakban dolgozik.

– Éveket tanultam, mire intenzíves szakápoló lettem, ám ezt mindössze, havonta 4800 forintos pótlékkal honorálja a rendszer

– mondta. A megkérdezettek szerint tovább rontja a hangulatot, hogy a legfrissebb vészhelyzeti rendelkezések miatt még föl sem mondhatnak.

– Keserű szájízt okoz, hogy a most novemberi 20 százalékos emelés, valójában csak 16,5 százalék

– mondta a Népszavának Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke. – Ennek az a magyarázata, hogy nem a múlt havi bérre emelték rá a húsz százalékot, hanem a 2019-es bruttó bérekre. A mostani emelés bruttó 15 ezer és 75 ezer forint közötti többletet jelent. A legnépesebb fizetési kategóriában bruttó 30-55 ezerrel visznek haza többet a dolgozók, mint egy hónappal korábban.

 Az egyik lapunknak nyilatkozó ápolónő 41 éves munkaviszonnyal nettó 370 ezer forintot kap. Ő így értékelte ezt az összeget: „Ahhoz képest, hogy ezalatt a 41 év alatt magas lett a vérnyomásom, és ízületi kopásokat, gerincsérvet szereztem a betegágyak mellett, nem sok.”

– Valóban nagyon kevéssel lett több az ápolók bére – erősítette meg a nővérek panaszait Soós Adrianna, az Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Hozzátette: míg eddig az orvosi és a szakdolgozói bérek között 300 ezer forintos különbség volt, januártól ez akár milliós is lehet. Ráadásul, akik novemberben covid fertőzéssel otthoni karanténba szorultak, meglehetősen nehéz karácsony elé néznek.

Az ilyen helyzetekre járó, 100 százalékos táppénzt csak nagyon körülményes, bürokratikus ügyintézéssel hetekkel később folyósítják.

Itt állnak családok a karácsony előtt úgy, hogy decemberben gyakorlatilag fél fizetést kapnak.

Sok kis emelés a kevés fizetésen

Az egészségügyi szakdolgozók bére rendkívül alacsony volt, így az utóbbi évek több kisebb mértékű emelése sem rendezte a fizetési viszonyokat. A szaktárca most is emlékeztetett, hogy az ápolók fizetése 2016-ban 26,5, 2017-ben 12, 2018-ban pedig 8 százalékkal nőtt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8, 2020 januárjától 14, most novembertől pedig 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére, a következő állomás pedig 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal nő majd a fizetésük. A szaktárca szerint a béremelésre 2016 és 2019. között összesen 143 milliárdot fordított a kormány, idén pedig 82 milliárd költ erre.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!