A számlájukon decemberben jelenik meg majd a magasabb összegű fizetés. A most 20 százalékos emelés az ápolók bérrendezési programjának harmadik lépése – olvasható a HVG-ben.

Harmadik lépcsőjéhez érkezett az egészségügyi szakdolgozók több ütemes bérelemési programja. Az ápolói bérek ily módon történő rendezéséről 2018-ban döntöttek, aminek keretein belül idén januárban 14%-kal, november elsején pedig 20%-kal emelkedett az illetményük.

Ennek köszönhetően minden egészségügyi szakdolgozó 42%- kal keres többet, mint két évvel ezelőtt

- írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A minisztérium szerint a kormány idén 82 milliárd forintot költ a béremelésre, amiből 81 ezer szakdolgozó és 4000 védőnő részesül.

“A magyar ápolók minden nap, minden egyes műszakban a jelenlegi járványhelyzetben is nagyszerűen helytállnak, ezért örülünk annak, hogy épp most kerülhet sor az ilyen jellegű megbecsülésükre és támogatásukra” - olvasható a minisztériumi közleményben.

Az emelt összegű bér december elején jelenik meg először a számlájukon. Az egészségügyi szakdolgozók legközelebb 2022. januárjában kapnak fizetésemelést, akkor 30 százalékosat.

 

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!