Előremutató Orbán Viktor bejelentése az egészségügy rendbetétele szempontjából, de a folyamat évekig fog tartani a Szeged.hu-nak nyilatkozó orvos szerint.

Máris van olyan kollégája, akiről tudja, elgondolkodott rajta, hogy az eddigi terveivel ellentétben mégsem hagyja el az országot

– mondta a Szeged.hu-nak Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, akit arról kérdeztünk, mit szól ahhoz, hogy az Orbán-kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara által kidolgozott bértáblát, aminek eredményeként történelmi mértékű béremelés jöhet az egészségügyben.

„Természetesen orvosként nagyon örülök neki és üdvözlöm, hogy megvan most már a politikai akarat is amögött, hogy legyen egy orvosi bérrendezés, ami megteremti a lehetőséget a hálapénz megszüntetéséhez is. Ez egy olyan mértékű, jelentős emelés, ami alapot ad arra, hogy törvényileg is büntetőjogilag szankcionálható legyen a hálapénz”

– mondta Lovas, aki szerint fontos hangsúlyozni, hogy alapbéremelésről van szó és bruttó bérekről.

„Az orvosok jövedelmének legnagyobb részét eddig pótlékok tették ki, valamint az ügyeletekben megszerzett kereset, ami a rendes heti 40 órán túli munka. Az orvosok keresetének nagy része eddig abból származott, hogy 240-260 órát, vagy többet dolgoztak egy hónapban. Ehhez képest jelentős fordulat, hogy a béremelés megteremti a lehetőséget, hogy a jövőben az orvosi jövedelem nagy része ne kialkudott, egyéni alkukból származó ügyeleti bérpótékokból, a fiataloknál pedig ne ösztöndíjakból álljon” – magyarázta az intenzíves orvos.

Mint mondja, eddig orvosok arra szorultak, hogy a főmunkahelyük mellett második és harmadik állást vállaljanak, ami ahhoz vezetett, hogy nem tudták megfelelően kipihent állapotban ellátni a betegeket. Szerinte a mostani béremelés lehetőséget ad arra, hogy a jövőben azok, akik a társadalombiztosítást fizetik, valóban minőségi ellátásban részesüljenek, hiszen kipihentebb, kevésbé leterheltebb orvosok fogják kezelni a betegeket.

Ettől a béremeléstől viszont a következő héten még nem lesz több orvos a rendszerben

– jegyzi meg Lovas.

„Nekem rengeteg orvos barátom kint van külföldön, ők már nem fognak hazajönni. Ezt már ez a béremelés sem fogja megoldani. Viszont arra van lehetőség, hogy aki itt van, azt megtartsa, valamint, hogy aki pályaválasztás előtt áll, az komolyan el tudjon gondolkodni azon, hogy ezt a pályát válassza”

– mondta.

Az orvosi kamara egy életpályamodellt is benyújtott, éppen azért, hogy akik az orvosi pályára lépnek, láthassák, hogy 5, 10, vagy 15 év múlva hova tudnak eljutni. Szerinte ez mindenképpen vonzóbbá teszi a pályát, ami a béremeléssel együtt hosszú távon már csillapíthatja a munkaerőhiányt.

Mostantól számítva tehát öt, de inkább tíz éves folyamat szerinte, hogy kellő mennyiségű orvos legyen a rendszerben.

Lovas véleménye szerint a mostani béremelés a hatása rövid távon például abban jelentkezhet, hogy a magánegészségügy elszívó hatása mérséklődni fog, kevesebb orvos fogja elhagyni az állami egészségügyi ellátórendszert, hogy a magánegészségügybe menjen dolgozni.

„Több orvos tehát azonnal nem lesz, de talán kevesebb sem, és már ez is valami”

– teszi hozzá Lovas, aki szerint a béremelés mellett azért még komoly szervezési feladat lesz a következő években, hogy mindenhova jusson kellő mennyiségű orvos.

Ugyanakkor szerinte a bérrendezés és a hálapénz kivezetése önmagában semmiképpen sem elég a rendszer teljes rendbetételéhez.

„A következő lépésnek egy teljes és átfogó erejű reformnak kell lennie, ami évtizedek óta hiányzik”

– mondja.

„Azért is szükség van erre, hogy ez a jelentős bérrendezés ne egy feneketlen vödörbe kerüljön. A következő lépésben az ellátás szervezését országos szinten kell áttekinteni.

Csak egy példát mondok: nem biztos, hogy minden városi kórházban, ami most létezik, kell akut éjjel-nappali ellátást fenntartani, nem biztos, hogy szükség van annyi orvosi munkaállomásra, mint amennyi most van.

Meg kell értenie az embereknek azt, hogy azzal járnak jól, ha kevesebb helyen, koncentráltan, de kipihent orvosokkal, jelentős tudással, a jelenleginél sokkal jobb minőségben kapnak ellátást. Nem az a fontos, hogy minden városban a következő sarkon legyen egy kórház”

– magyarázta Lovas András, aki úgy összegzett, hogy a most bejelentett béremelés egy abszolút előremutató lépés, de az egészségügy jelenlegi tarthatatlan helyzetének teljes körű megoldásához még ezzel együtt is évekre van szükség.

Forrás: szeged.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!