Az orvosokéval arányos bérrendezést kér a többi egészségügyi dolgozónak is a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) – írja a hang.hu.

 Soha korábban nem látott méretű orvosi béremelés lesz

– jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, miután egyeztetetett a Magyar Orvosi Kamarával. A miniszterelnök ennek részleteiről vasárnap már úgy fogalmazott, a költségvetésből dupla annyi pénzt fognak az orvosbérekre szánni, „lehet mondani a duplázódást”, de nincs egységes szám. Vagyis nem minden orvost érint majd azonos módon a változtatás, „van, aki jobban, van, aki kevésbé jobban jár majd”.

 A bejelentésre vasárnap a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) is reagált. Mint írták közösségi oldalukon, a kormányfő arról is beszélt, az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy minden megfertőződött embert meg tudjanak gyógyítani. Leszögezték: üdvözlik az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját elismerő szavakat, és az orvosokat érintő béremelési intézkedéseket. – A meghirdetett orvosbér emelés azonban – ha az nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével – komoly bérfeszültséget generál, mert sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, illetve fognak kapni – írták.

Ezért kérik, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére 2021 elején az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor, ugyanis szerintük a szakdolgozók hiánya ma már feszítőbb, mint az orvosoké.

Kiemelték, tudományos kutatások igazolják, hogy a halálozási ráták a legszorosabb kapcsolatot az őket ápoló szakdolgozók hiányával mutatják, különösen igaz ez az intenzív ellátásban. Ha az egy betegre jutó ápoló létszám kisebb, mint 2,5, azzal arányosan nő a halálozások száma, „ennek különösen nagy jelentősége van, most a járvány idején”.

A szakszervezet szerint a szakdolgozók bérei olyan alacsony szintről indultak, hogy az eddig megvalósult béremelésekkel csak a szakmai bérminimumokat elérő induló bérekhez lehetett eljutni, így a szakma elhagyása folytatódik.

– Az eddig beígért szakdolgozói béremelésekkel nem lehet elérni a képzett munkavállalók megtartását, s különösen leértékeltnek érzik magukat most, az orvosok számára eldöntött béremelések fényében

– írták kérve, hogy a 2022-re tervezett szakdolgozói béremelés 2021-re hozzák előre. Arra is ígéretet tettek, hogy az orvosi béremelések pontos számainak és ütemezésének fényében szervezetük a közfinanszírozott szakdolgozókra vonatkozó arányos béremelési javaslatot is küld majd a kormányfőnek.

Forrás: Magyar Hang

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!