A Központi Statisztikai Hivatal szeptember 30-án, szerdán tette közzé a 2020. első hat hónapjára vonatkozó kereseti adatokat, amikre szokás szerint rögtön meg is érkeztek a kormányzati kommentárok, miszerint a statisztikák szerint minden a legnagyobb rendben, hisz töretlenül emelkednek az egyébként is magas bérek. A Mérce cikke.

A hivatkozott adatokat az MTI elemzése szerint  következők:

júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A Magyar Távirati Iroda hírei szerint Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 Aktuális csatornán reggel értékelte az adatokat, miszerint

a bérnövekedés mögött egyrészt kormányzati intézkedések állnak, hiszen a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapításakor a 8 százalékos alku garantálja a növekedést, ez elsősorban a közszférát, az állami vállalatokat érinti. A versenyszférában a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján ezek az eredmények tarthatók, illetve az is látható, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése következtében esetenként nagyobb mértékű fejlesztést is tudtak produkálni.

Ezek szerint tehát Magyarország népe még a válság alatt is egyre jobban és jobban élt, azonban ha benézünk az ezen a linken található adattáblákba – és mögéjük – már messze nem ilyen megnyugtató a kép amit látunk.

Egyrészt ott van a módszertani kérdés, ami miatt sokan nem kerülnek bele a mintába. Ahhoz ugyanis, hogy egy dolgozó adatai bekerüljenek a mintába, több kritériumnak kell megfelelnie:

• teljes munkaidőben állnak alkalmazásban,
• legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál,
• vagy költségvetési intézményeknél,
• vagy foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

Ami nem mást jelent, mint hogy a statisztikában nem szerepel a társadalom egy jelentős része, a részfoglalkoztatottak, rengeteg, kis- és középvállalkozásnál dolgozó ember, az egyéni vállalkozók (köztük rengeteg KATA-s kényszervállalkozó), és természetesen a feketén foglalkoztatottak (akiket persze nehéz is lenne számontartani a KSH eszközeivel).

Másrészt – ahogy azt már korábban részletesen kifejtettük, és már számos, az aktuális átlagkereseteket elemző cikkünkben is hivatkoztuk – az átlag, legalábbis a legtöbb esetben, és a magyarországi gazdaság- és társadalomszerkezetben biztosan nem egy jó mutató, hogy a társadalom jövedelmeit vizsgáljuk.

Az átlagot ugyanis nagyban torzítják a kiugró keresetek, a mi esetünkben jellemzően kisszámú, de annál magasabb csúcskereset – így jóval tisztább képet kaphatnánk a jövedelmi viszonyokról, amennyiben a mediánkeresetről lenne információnk. Ez azt mutatná meg, hogy ha az összes vizsgált keresetet egymás mögé raknánk, milyen érték lenne középen – ilyen adatot azonban a KSH nem közöl.

Ahogy az is sokat segítene, ha a hivatal kimutatása jövedelmi decilisekre, vagyis tizedekre lenne lebontva, ami azt jelentené, hogy a magyar társadalmat (vagy jelen esetünkben a vizsgálat tárgyát képező keresőket) a vizsgált csoport egy-egy tizedét reprezentáló csoportokra bontanánk, melyek a fizetési csoportok szerint oszlanának meg.

Ilyen adat sem áll rendelkezésünkre jelen kimutatásban – azonban az eltérésekre vonatkozóan végezhetünk egy távoli becslést a háztartások jövedelmi decilisei közötti eltérések alapján. Ebből az derül ki, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb átlagos jövedelmű tizedek egy főre jutó éves keresetei között jó tizennégyszeres az eltérés, ráadásul minél magasabb jövedelmi decilisbe tartozik valaki, annál nagyobb arányban szerzi jövedelmét vállalkozásból vagy a tőkés rendszer által lehetővé tett pénzügyi spekulációból.

Utóbbiak ráadásul a legfelső egy-két százalékra még inkább extrém módon jellemzők, így noha az adattáblán külön jelenítik meg a vállalkozásból származó jövedelmet, és látszik is, hogy a felső tized kiugróan sok jövedelemhez jut ily módon, még mindig torzak az adatok, azt pedig tudjuk, hogy a Magyarország a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésének éllovasa az Unióban.

Van viszont adat a statisztikában a különböző foglalkoztatási csoportok közötti eltérésekről, és az már júniusi elemzésünkből is kiderült, hogy míg a vendéglátásban például csökkentek a bérek, addig a pénzügyi szektorban növekedtek a válság alatt.

Az pedig a mostani adatokból is kiviláglik, hogy az egyes csoportok között drámai eltérések lehetnek – míg a szociális ellátásban alig több, mint bruttó kétszázezer forint volt az átlagkereset júliusban, a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzőket havonta átlagosan csaknem hétszázezer forinttal díjazták a vonatkozó táblázat adatai szerint. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy előbbi szektorban volt a legjelentősebb, több, mint 17 százalékos nettó növekedés az egy évvel korábbi értékekhez képest, a bányaiparban viszont gyakorlatilag még nominálisan sem keresnek többet, mint egy évvel korábban: mindössze 0,2 százalék a növekmény.

Szintén érdekes fejlemény – és rávilágít az idei, járvány miatti gazdasági válság hatására – hogy míg „békeidőben” jellemzően már március-április táján utolérik a fizetések az év végi juttatások miatt általában magasabb november-decemberi szintet, addig idén ez még nyár közepére sem minden szektorban következett be. Emellett az adatokból kitűnik, hogy az információs, kommunikációs területen látható a foglalkoztatás szignifikáns, több, mint hat százalékos növekedése, addig miközben a foglalkoztatás szintje az egy évvel korábbihoz képest 95 százalék körül áll, a legtöbb ágazatban csökkent, vagy jó esetben stagnált.

Azt is láthatjuk, hogy regionális bontásban az átlagkeresetek változása hasonlóan alakult – a nagy vesztes Fejér megye, ahol mindössze öt százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest – viszont a nominális adatokat megnézve nyilvánvalóvá válnak a bebetonozódott regionális különbségek: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alig több, mint 270 ezres értéke áll szemben a budapesti, átlagosan csaknem félmilliós keresetekkel.

Ehhez érdemes hozzávenni, hogy az ország egyes részeiben hatalmas a különbség a munkanélküliség mértékében, ráadásul jellemzően a szegényebb régiókban veszett el több állás, ahol eleve magasabb volt a munkanélküliek száma – és ennek fényében különösen aggasztó, hogy a munkanélküliek felének semmilyen pénzügyi segítséget nem nyújt az egyébként is igen szűkmarkú segélyezési rendszer.

A kormányzati sikerpropagandának még a fentiek mellett is külön élt adnak az inflációs értékek és az egyes termékcsoportok differenciált drágulása.

Az infláció ugyanis nem mindenkit érint egyformán: minél többet keres valaki, annál kevésbé érinti az infláció, ugyanis keresetének annál kisebb részét költi mindennapi fogyasztási cikkekre, mint például élelmiszerre, vagy mondjuk a lakhatásra.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy épp az élelmiszerek esetében figyelhető meg különösen nagy mértékű drágulás, miközben a keresetek növekedése jellemzően a magasabb keresetű csoportok, esetében figyelhető meg nagyobb mértékben (kevés kivételtől eltekintve), akkor a bruttó keresetek nominális növekedése hamar elvásik.

Noha nemcsak a válság, de más tényezők szerencsétlen együttállása is közrejátszott, az élelmiszerárak brutális mértékben, 8 százaléknyit növekedtek, azonban egyes termékeknél ennél is jóval nagyobb drágulás volt megfigyelhető. Júliusi cikkünkben írtuk, hogy

„Nagyot drágult például a párizsi, a kolbász (20,5%), a burgonya, a friss zöldség, a friss hazai és déligyümölcs, azaz az idényáras élelmiszerek (18,1%), a sertéshús (17%), a cukor (14,2%), a szalámi, szárazkolbász és sonka (10,8%). Egy kiló alma 289 forintról 546 forintra drágult  (+89%), a citrom 709 forint helyett 1030 forint (+45%), a narancs 468 forint helyett 667 forint  (+43%), az olasz felvágott kilója 1650 forint helyett 2090 forintért kapható (+27%), a párizsit 1520 forint helyett 1890 forintért adták (+24%), a sertészsírt pedig (400-500 gramm) 374 forint helyett 449 forintért (+20%)”.

Vagyis hiába a válságos időszakhoz képest viszonylag szép számok a bérek nominális emelkedését tekintve, ha reálértékük nem nő, vagy éppen hogy csökken, ráadásul leginkább pont a legkiszolgáltatottabb rétegek körében.

Forrás: Mérce