A járványkrízis gazdasági kárainak enyhítésére átmeneti segélyt és szolidaritási alapot javasol Herczog László közgazdász. Szaktársai főképp gyors cselekvésre sarkallják a kormányt – írja a Népszava.

Bár már a kormány is egyre többször utal arra, hogy hamarosan tízezrek veszítik el munkájukat a kornavírus-járvány miatt, aminek egyre kevésbé látni a végét, a kabinet továbbra is azzal számol: akik most munkanélkülivé válnak, pár hónap alatt állást találnak.

Az innovációs tárca pénteki közleményében azt írta: becslések szerint tízezres nagyságrendben szűnhetnek meg álláshelyek tavasszal.

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései - a vállalkozók átmeneti adómentessége, a járulékfizetési kötelezettség elengedése, a hiteltörlesztések felfüggesztése és a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tétele – azonban hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint csak márciusban 30-40 ezer állás szűnhet meg. Az április még rosszabb lehet, a végső szám pedig a sok százezret is elérheti. A legfeljebb három hónapra járó álláskeresési járadék folyósítási idejét ennek ellenére nem tervezik meghosszabbítani. Herczog László közgazdász, volt munkaügyi miniszter szerint be kellene látni: rengetegen önhibájukon kívül vesztik el hamarosan munkájukat. Ezt rendszerszinten kell kezelni, és gyorsan kell cselekedni, mert az embereknek nincsenek tartalékaik – hangsúlyozta lapunknak.

Ezért egy olyan munkanélkülisegély-típus bevezetését javasolja, amiben mindenki részesülhetne, aki átmenetileg elvesztette jövedelemét.

Akár azért, mert megszűnt a munkája, akár azért, mert kormányrendelet tiltotta meg a vállalkozás, szolgáltatás folytatását, akár pedig azért, mert hozzátartozójáról kell gondoskodnia, de távmunkára nincs lehetősége. E segélyt Herczog László szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig kellene fizetni, összege pedig a szerződés szerinti díjazás 60 százaléka, de legfeljebb a minimálbér lehetne. A közgazdász emellett egy központi szolidaritási alapot is sürget, amiből gyorssegélyeket lehetne adni a nehéz helyzetbe kerül családoknak, nyugdíjasoknak. Ennek forrása a költségvetési támogatáson és az adományokon túl egy szolidaritási adó lenne.

Közgazdászok komolyabb lépéseket sürgetnek

Hazai közgazdások nyílt levélben kérik gyors cselekvésre a kormányt. Szerintük a nagyobb arányú egészségügyi befektetések az életek mellett a gazdaságot is megmentenék. Szorgalmazzák a vállalatok és a nehéz helyzetbe került emberek-önkormányzatok támogatását. A cégeket a munkaerő megtartásában kell segíteni, de a munkanélküli ellátás idejének és összegének emelését is indítványozzák. A lehető leggyorsabb, kibővített gazdasági csomagot szorgalmaznak a bajba jutottak megsegítésére. A legfontosabb, hogy minél előbb lépjünk, nehogy túl késő legyen – fogalmaz a másfél száz levélíró. P. ZS.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!