A minimálbér és a bérminimum újratárgyalását követeli négy szakszervezet. Azt akarják, hogy a közszféra munkavállalói számára is biztosítsák a részvételt, hogy a kormány azonnal vezesse be a diplomás bérminimumot, különös tekintettel a közszolgálati diplomás bérminimumra, valamint, hogy állítsák vissza a közszolgálatban a 13. havi juttatást. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a HírTV híradójának azt mondta, nem zárkóznak el a tárgyalások elől.

Bizonyos feltételek esetén ennek felülvizsgálatra van lehetőség. A szakszervezeti oldal tulajdonképpen ebben a vonatkozásban kezdeményezi a tárgyalásokat, míg a munkaadói oldal pedig arra hivatkozik, hogy a korábbi megállapodás érvényben van, ami egyébként igaz is. Ebben a helyzetben nyilvánvalóan hamarosan újra le fogunk ülni a felekkel, tárgyalni fogunk erről a dologról, de jelenleg érvényes megállapodás van úgy a minimálbér, mint a garantált bérminimum vonatkozásában és a nyolcszázalékos bérajánlást is aláírták a felek.

- mondta Bodó Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár.

Forrás: HírTV

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!