Hiába igazítja az inflációhoz a nyugdíjemeléseket a kormány, az előzetesen becsültnél nagyobb volt tavaly az áremelkedés, főként azoknál a termékeknél, amelyeket az idősek vásárolnak. A drágulást viszont nem ellentételezte a tavalyi emelés, sőt, még a prémiumon is sokat buktak a magyar nyugdíjasok – írja a napi.hu.

Összességében 6-8 ezer forint körüli összeggel kaptak kevesebb pénzt az idősek havonta (az átlagnyugdíjjal számolva), mint amennyi a tényadatok szerint járt volna - írja az Mfor.hu.

Ennek oka, hogy a magyar nyugdíjemelést az inflációhoz igazítja a kormány, azonban nem utólag korrigálnak, hanem egy becsült inflációs érték alapján döntenek. 2019 elején, 2,7 százalékos volt az emelés, míg a KSH kedden közölt friss számai szerint a valós adat 3,4 százalék volt. Ráadásul épp a nyugdíjasok által leginkább vásárolt termékek (a szaknyelvben a nyugdíjas inflációs kosár - a szerk.) drágultak, az árindex 3,5 százalékos emelkedést mutatott.

A magyar rendszerben ezt a különbözetet novemberben a nyugdíjkorrekcióval pótolja ki az időseknél az állam. Viszont akkor is csak 3,4 százalékkal számoltak, vagyis a tényleges árindex-változást így sem építették be a juttatásokba. Valamint ahogy arra az Mfor felhívja a figyelmet, a másik időseknek adott támogatás, a még a Bajnai-kormány által bevezetett, a 3,5 százalékos GDP-növekedést meghaladó gazdasági teljesítménykor adott nyugdíjprémium is elmaradhatott a ténylegesen adhatótól 2019-ben. Azt ugyanis novemberben még 4,6 százalékos mutató szerint számították ki, miközben most már az elemzők - és maga a kormány is - 4,9-5 százalékos bővülést tart valószínűnek.

Így jön ki a portál számításai szerint az, hogy a 2019 végi 137 ezer forint körüli átlagnyugdíjat figyelembe véve, az idősek 6-8 ezer forinttól estek el a múlt évben a prémiummal, amihez hozzá jön még a 0,1 százalékpontnyi havi elmaradás az alábecsült infláció miatt.

A KSH szerint tavaly átlagosan 5,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, aminél jobban - 8,1 százalékkal - csak a szeszes italok, dohányáruk, ára emelkedett. Az élelmiszerek árspirálja igazán tavaly indult be, az előző években visszafogottabb volt a drágulás: 2018-ban 4,2 százalék, 2017-ben 2,8 százalék. 2016-ban 0,7 százalék - zárja a portál elemzését.

A kormány részéről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az év elején azt mondta, hogy a nyugdíjak reálértékének megtartására törekszik a kormány. Így 2020-ban már 134 milliárd forinttal több szerepel nyugdíjkifizetésekre a költségvetésben, mint 2019-ben. Arról is beszélt, hogy a tavalyi évhez képest 3,5 százalékkal nőttek a nyugdíjak.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!