Levelet küldött a tűzoltóknak Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Katasztrófavédelem főigazgatója, aki alá az elmúlt évek óta a tűzoltóságot is besorolták – a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete pedig válaszolt, csípős hangvételű levelében rámutatva azon problémákra, melyekre a főigazgató elfelejtett kitérni karácsonyi üdvözletében – írja a Mérce.

Probléma ugyanis van bőven, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Katasztrófavédelem komolyan venné a tűzoltók aggályait.

Noha már idén tavasszal is többször jelezte a szakszervezet, hogy kétségbeejtő a tűzoltók helyzete mind a fizetések, mind a korkedvezményes nyugdíj, mind a rossz munkakörülmények és a szervezeti változásokból is fakadó megbecsületlenség miatt, a Katasztrófavédelem vezetősége mintha süket lenne a problémákra.

Ahogy levelükben írják,

Igen közeledik a karácsony és mi mind azon gondolkodunk, ki, mikor tud otthon lenni a családjánál és miből vásároljunk be az ünnepekre. Talán abból a 19.950 Ft „pulykapénzből” amit az éves munkánk elismerésére kaptunk, vagy a jövő év januári családi pótlékból, amit megelőlegeztek, hogy legyen szép az év vége?

Ezt azzal érdemes összevetni, hogy a Belügyminisztérium 963 dolgozója között 585 millió forint év végi jutalmat osztottak szét.

Emellett arra is kitérnek, hogy a kilátástalanság miatt sokan vannak már, akik a „civil” élet felé puhatolóznak, tekintve hogy jelenleg tud jóval vonzóbb perspektívát nyújtani, mint a tűzoltóság köteléke. A levélben utalnak továbbá a felszerelés problémáira is, valamint arra, hogy véleményük szerint átverték őket, miután a Belügyminisztériummal folytatott év végi tárgyalások nem vezettek elfogadható eredményre, ami azt is kérdésessé teszi, vajon sikerül-e pótolni a létszámhiányt.

A szakszervezet levele végén is igyekszik értelmezni a főigazgató szavait:

Azt a mondatot, hogy »köszönettel tartozunk azoknak, akik biztos hátteret teremtettek munkánkhoz«, nem értjük.

Mire gondolt a költő?

Az anyagi hátteret az adófizetők biztosítják, ezért – hogy még jobb legyen – a tűzoltó másodállást vállalva saját magát is támogatja?

Ezúton kívánunk önöknek és a DRÁGA kataszrófavédelmis családjának hasonlóan jó és nyugodt karácsonyt.

Az állandósulni látszó problémákról már korábban írtunk a Mércén, miszerint az alacsony bérek, a nehéz munkakörülmények és a korkedvezményes nyugdíj eltörlése egyre több tűzoltót kényszerítenek a pálya elhagyására, az utánpótlás pedig egyre csekélyebb.

A májusi tűzoltónap idején a következőket nyilatkozta a Salamon Lajos, a szakszervezet akkori elnöke:

Az elmúlt években sajnos nem úgy alakultak a dolgaink, mint ahogy azt mi szerettük volna. Először elvették önállóságunkat, aztán több olyan jogunkat, ami egyre nehezebbé tette mindennapjainkat. Ezen az életpálya modell során bevezetett béremelés sem tudott segíteni.

A tűzoltóság és a tűzoltók helyzetéről nyáron közöltünk egy nagyobb hangvételű riportot, azt ezen a linken találjátok – a benne foglalt megállapítások továbbra is érvényesek.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!