Megírtuk, hogy a a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete úgy érzi, hogy átverte őket az állam, ugyanis egész évben azzal hitegették őket, hogy várható a béremelés, de most több jel is arra mutat, hogy erre 2020-ban sem fog sor kerülni – írja az Index.

... és itt eljutottunk napjainkig 2019. december 18.-ig. Megjelent a BM 2020-as első félévi jogalkotási munkaterve, amit az alábbi linken olvashattok. Szó sincs benne a HSZT módosításáról és az illetményemelés bármilyen formájáról sem. Ezen kívül Megnéztem a folyamatban lévő törvényjavaslatokat is az Országgyűlés honlapján. Ott sincs semmi! Az alábbi linken Ti is megtekinthetitek

– írta a szakszervezet honlapján a szakszervezet alelnöke, Vidó Attila. 

A dologgal kapcsolatban írtunk a Belügyminisztériumnak, akik válaszukban azt írták, hogy a jövedelemnövelés szerintük már eldöntött tény, azonban azt, hogy mennyi az annyi, majd csak később tudják megállapítani. 

A hivatásos állomány jövedelemnövelését a kormány eldöntötte. A növekedés mértékét még nem. Azt az ország gazdasági teljesítőképességéhez fogja igazítani.

– írta a BM válaszában. 

Forrás: Index

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!