Sokan bújtatott igazságügyi reformnak tartják azt a salátatörvényt, amit a bírák és az ügyészek illetményének emelésével próbál eladni a kormány – írja a Népszava.

"Praktikus választ" adott Varga Judit lapunk, hogy a bírák és az ügyészek illetményének emelésével kívánják-e eladni azt a salátatörvény-javaslatot, amelyet sokan bújtatott igazságügyi reformnak tartanak, mivel tucatnyi sarkalatos törvényt módosít, s amelynek ma kezdődött az általános vitája a parlamentben.

Az igazságügyi miniszter szerint a bíróságokat érintő törvényjavaslat jó alkalmat teremt arra, hogy a bírák és az ügyészek bérét rendezzék.

Varga Judit bejelentette: az ország "jó gazdasági teljesítménye" tette lehetővé az igazságszolgáltatásban is a jelentős béremelést.

Eszerint a bírák és ügyészek illetménye 2020-tól három lépésben emelkedik: jövőre a bírák 32, az ügyészek 21 százalékos bérnövekedésre számíthatnak, 2021-ben 12, 2022-ben pedig 13 százalékos emelés várható.

Az elmúlt években - eltérően a korábbi hagyományoktól - a bírák fizetése nem emelkedett olyan mértékben, mint az ügyészeké, ami komoly felháborodást szült a körükben. Handó Tünde, az OBH volt elnöke ugyan a 2020-as költségvetéshez egy, a bírák béremelésének összegét is tartalmazó tervezetet nyújtott be, a már elfogadott jövő évi büdzsé azonban ezt nem vette figyelembe, s így rendezetlen maradt a bírók bére.

Varga Judit azonban, mint Polt Péter legfőbb ügyésszel és Répássy Árpád OBH-elnökhelyettessel közös mostani sajtótájékoztatóján is emlékeztetett rá, kinevezésekor ígéretet tett a bírák illetményének rendezésére. Az igazságügyi miniszter lapunk kérdésére kitért arra is, hogy

a salátatörvényt az indokolta, hogy a kormány letett a szervezetileg elkülönült, önálló közigazgatási bíráskodás megteremtéséről.

Mint fogalmazott, a kormánynak "a saját igazságánál fontosabb" volt az igazságszolgáltatásba és a bíróságokba vetett közbizalom fenntartása. Újságírói kérdésre, hogy ki lehet az OBH következő elnöke, Varga Judit annyit mondott, a bírósági hivatal elnökét a parlament választja meg kétharmados többséggel. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!