A gyerekeknek kétszer akkora az esélyük a mai Magyarországon, hogy háziorvos nélkül maradnak, mint a felnőtteknek – írja a Népszava.

 Mostanra 106 háziorvosi gyermekpraxisban, és további 227 vegyes körzetben nincs orvos. De ott is, ahol még maradtak aktív gyógyítók, az átlagéletkoruk közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Több százuk elmúlt már 70 éves, de van olyan kolléga is, aki 80 felett is még naponta rendel

– sorolta a szakma kínjait Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke szerdán újságíróknak.

A szakember szerint egy jobb finanszírozás és ellátásszervezés javíthatna a helyzetükön, ám hiába jelzik évek óta a gondjaikat az egészségügyi kormányzatnak, gyakorlatilag semmi nem történik a hazai gyermekellátás megerősítésére. Hozzátette: ahogy telnek a hónapok, egyre többen hagyják abba a szakmát, s marad mind több körzet üresen. Sok önkormányzat helyettesítéssel oldja meg az ellátást, vagy az orvos nélkül maradt terület pácienseit szétosztják a környező praxisok között. Egyik lépés sem jelent megoldást: a helyettesítő orvos nem tud olyan színvonalú ellátást nyújtani.

Jóval több gyereket kell fogadnia egységnyi idő alatt, ráadásul csak a töredékét kapja meg a normál finanszírozásnak.

A többlet feladatokra nem is tud további ápolónőt, vagy egyéb egészségügyi szakembert alkalmazni. Mint mondta: egy átlagos, ezer embert ellátó praxis 1,4-1,5 millió forintos finanszírozásból gazdálkodik, ennek körülbelül 30 százalékát azonnal vissza is fizetik az államnak a közterhekre, továbbá ebből az összegből kell állniuk a rendelő rezsiköltségét és az asszisztencia munkabérét is. Így nettó 300-400 ezer forintnál magasabb fizetést nem tud magának adni az orvos. Ezért ők is támogatják az orvoskamara azon törekvését, hogy az alapellátás olyan finanszírozást kapjon, amelyből a háziorvos, házi gyerekorvos bruttó juttatása eléri a 900 ezer forintot havonta.

A KSH adatai szerint 2017-ben a házi-gyermekorvosok 56 millió esetet láttak el.

A betegforgalom egy részét még mindig az igazolásokért érkezők adják. Ez indokolatlan terhet ró a gyermekorvosokra, ezért az egyesületnek továbbra is az a véleménye, hogy változtatni kell ezen a rendszeren. Ennek a forgalomnak a mérséklésére többször is kezdeményezték, hogy az iskolák három napon túli hiányzás igazolását is fogadják el a szülőktől. Májusban a szervezet körlevélben kérte az iskolákat, módosítsák az ezzel kapcsolatos működési szabályzatukat. Volt amelyik eleget tett a kérésnek, így már vannak olyan oktatási intézmények (például Csepelen), amelyekben évente akár 15 napnyi hiányzás igazolását is elfogadják a szülőtől - mondta Póta György. 

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!