Pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány magyar dolgozik a nyugdíj mellett, nincs. Becslések szerint legalább kétszázezren lehetnek azok a 65 év felettiek, akik munkát vállalnak, hogy kiegészítsék nyugdíjukat, ez a szám pedig a jövőben nőhet is a január elsejétől hatályba lépett adó- és járulékváltozások következtében. Ennek eredménye ugyanis az, hogy anyagilag nagyon megéri nyugdíj mellett dolgozni és a munkáltatónak is előnyt jelent a nyugdíjasok foglalkoztatása. De vajon milyen munkák közül válogathatnak az idős dolgozók? És mit gondolnak a cégek a nyugdíjasok foglalkoztatásáról? – írja a Portfolio.

Ma már közhely, hogy a munkaerőhiány egyre súlyosabban érinti a magyar gazdaságot, és mostanra minden szektorra kiterjed. Nem meglepő, hogy a munkaerő-kínálatra a nyugdíjkorhatár 2021-ig tartó folyamatos emelése pozitív hatással van.

Ha én munkáltató lennék és munkaerőhiánnyal küszködnék, akkor idén a toborzási figyelmem jó részét a nyugdíjasokra fordítanám. Miért? Mert 2019-ben a nyugdíjasok foglalkoztatása minden eddiginél előnyösebbé és könnyebbé vált a munkáltatók számára

– mondta a Portfolio-nak Farkas András nyugdíjszakértő. A nyugdíj melletti munkavállalás ugyanis a versenyszférában a Munka Törvénykönyve szerint csak 15 százalékos személyi jövedelemadó (SZJA) kötelezettséggel jár. A munkáltató pedig teljes mértékben mentesül a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás alól. Így összesen 19 százalékkal olcsóbb 2019. július 1-től nyugdíjast foglalkoztatni, mint egy nem nyugdíjast. A szabályok részmunkaidős foglalkoztatás esetén is érvényesek.

A nyugdíjasok is jól járnak, hiszen fizetésükből csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell levonni, az érintetteknek így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, és emellett minden olyan ellátás ugyanúgy megilleti őket nyugdíjasként, mintha nem dolgoznának.

Alapvetően három lehetőség közül választhat egy nyugdíjas dolgozót foglalkoztatni kívánó munkáltató:

  • munkaviszonyban foglalkoztathat nyugdíjas munkavállalót (a korbetöltött öregségi nyugdíjasok mellett a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő nők is ebbe a kategóriába tartoznak),
  • aki nem akar bajlódni a munkaviszonnyal járó adminisztratív kötelezettségekkel és költségekkel (pl. szabadság, betegszabadság kérdése), az szerződhet egy közérdekű nyugdíjas szövetkezettel,
  • vagy megbízási szerződéssel is foglalkoztathat nyugdíjas munkavállalót, aki a törvény erejénél fogva kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozónak minősül.

 A 65 év feletti magyarok arányszáma - ami pontosan tükrözi a lakosság öregedését - nagyon gyorsan nő: ma minden hatodik, 10 év múlva már minden negyedik, 2050 körül pedig már minden harmadik magyar 65 évesnél idősebb lesz, így a munkaerő iránti igényt egyre nagyobb részben csak a nyugdíjasok köréből lehet majd kielégíteni

– mondta megkeresésünkre Farkas, aki szerint a tényleges arányszám ennél is rosszabb.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke a Portfolio-nak azt mondta, keresőtevékenységet a biztosítási jogviszonyban lévők közül 168 262 nyugdíjas folytat.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy van, aki őstermelőként keres pénzt a nyugdíj mellett vagy van, aki vállalkozóként dolgozik, nagyjából 200 ezerre tehető azok száma, akik nyugdíjasként keresőtevékenységet folytatnak.

Sokan kénytelenek dolgozni a nyugdíj mellett

Farkas András a Magyar Államkincstártól kapott adatok alapján azt mondta, 2019. júniusában az öregségi nyugdíjasok száma összesen 2 021 864 fő volt.

VAGYIS A 65 ÉVNÉL IDŐSEBB KOROSZTÁLY NAGYJÁBÓL 10 SZÁZALÉKA VÁLLAL VALAMILYEN MUNKÁT, HOGY KIEGÉSZÍTSE A NYUGDÍJÁT.

Erre pedig sokan rá is szorulnak. Az Államkincstár adatai alapján ugyanis a medián nyugdíj összege 117 500 forint, vagyis nagyjából egymillió magyar nyugdíjas van, akinek a havi nyugdíja nem éri el ezt az összeget.

532 803 fő részesül havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban, 809 879-an kapnak 100 ezer és 149 999 forint közötti, 373 958-an pedig 150 ezer és 199 999 forint közötti összeget. Jól látható, hogy a nyugdíjas társadalom hatalmas többségének, 87%-ának a nyugdíja 50 ezer és 200 ezer forint közötti sávba esik

– mondta Farkas András.

Milyen lehetőségei vannak a dolgozni vágyó nyugdíjasoknak?

A nyugdíjas szövetkezeteknél többnyire fizikai munkát kínálnak a 65 év feletti munkavállalóknak.  A fővárosban például 2126 forintos órabérért keresnek targoncavezetőt, éjszakai és nappali műszakban foglalkoztatnának logisztikai csomagfeldolgozót, és van, ahol összeszerelő munkatársat keresnek óránként 1470 forintért. Többnyire visszatérő elem, hogy a feltételek felsorolásánál öregségi nyugdíjas jogviszony mellett elvárás a jó fizikum és a jó teherbírás is. Sok helyen pénztárosként, árufeltöltőként, takarítóként foglalkoztatnák a nyugdíjas munkavállalókat.

Nagyon szűkek a lehetőségek. Budapesten még ki lehet fogni jó ajánlatokat, asszisztensi vagy ügyintézői pozíciót, de vidéken nagyon nehéz a helyzet. Aki nem jön ki a nyugdíjából, annak nem marad más választása, hiába beszél esetleg nyelveket, szerzett diplomát, most elmegy bolti eladónak vagy takarítani

– mondta Karácsony Mihály, hozzátéve, sok nyugdíjas most szembesül azzal, hogy annak idején nem jelentették be őket, ezért jóval kevesebb öregségi nyugdíjat is kapnak.

„Ne felejtsük el, hogy az elektronikus nyilvántartás viszonylag új dolog, a ’80-as vagy a ’90-es évek elején is más volt a helyzet. Ráadásul akkoriban az öngondoskodás sem volt bevett gyakorlat, akkoriban azt gondolták az emberek, hogy majd az állami nyugdíjból jól élnek. Most pedig marad a sírig tartó munka. Nekem a jelenlegi helyzetről Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellája jut eszembe. Olyan egyszerűen leírja azt a folyamatot, hogy ha valaki már nem tud hasznot hajtani, akkor elmegy a büdös barlangba. Meg kell halni, ezt tudja a család, ez az ő kötelessége” – tette hozzá.

Kapkodnak a nyugdíjas munkavállalókért

„A jelenlegi munkaerőhiányra bizonyos pozíciókban megoldást jelent a nyugdíjasok foglalkoztatása. Továbbá az évek során elsajátított szakmai tudásuk nagyon értékes a SPAR-nak, amit ha át tudnak adni a fiatalabb generációknak, akkor azt a munkájuk mellett további értékként tudjuk elkönyvelni” – írta megkeresésünkre a SPAR. Az áruházlánctól megtudtuk, munkavállalóként 277, szövetkezeti tagként 41 nyugdíjast foglalkoztatnak különböző munkakörökben, többek között boltvezetőként, boltvezető-helyettesként, első eladóként, pékként, pénztárosként vagy raktárosként.

Az Auchanban közel 250 fő nyugdíjas dolgozik.  „Bármely nyitott pozíciónkra jelentkezhetnek, így például pénztáros, biztonsági munkatárs, eladó, áruátvevő, dekoratőr vagy kereskedelmi vezető munkakörökben is várjuk jelentkezésüket. Élettapasztalatukkal, tenni akarásukkal, aktivitásukkal és kitartásukkal jó példát mutatnak a fiatalabb korosztály számára” – írta az áruházlánc.

A Tescóban szintén örömmel alkalmaznak nyugdíjas munkaerőt, a legtöbben pénztáros és frissáru pultos munkakörben dolgoznak. Tavaly szeptemberben bevezettek egy új, rögzített részmunkaidős foglalkoztatási formát, amely az áruházlánc szerint nem csak a nyugdíjas dolgozók, de a kisgyermekes szülők vagy a másodállást vállalók dolgát is megkönnyíti, ugyanis a munkavállaló tulajdonképpen - az áruházi működést figyelembe véve - maga választhatja ki a számára megfelelő napszakokat és órákat a munkavégzésre. Vagyis akár heti öt órában, vagy csak hétvégi munkavégzéssel is el lehet vállalni a munkát, az áruházlánc pedig - a munkaszerződésében is - vállalja, és szavatolja, hogy kizárólag azokban az időszakokban foglalkoztatja a leendő munkavállalót, amelyekben korábban megállapodtak.

Nem csak a kereskedelmi láncoknál alkalmaznak 65 év feletti munkaerőt. Az OTP Bank csaknem 9600 munkavállalójából közel 300 nyugdíjas, akik többek között a fiókhálózatban, a Contact Centerben, a háttérműveleti területeken, a könyvelésen, a HR-en, illetve a hitelengedélyezési területen dolgoznak – tudta meg a Portfolio.

Évek alatt összegyűjtött tudásuk, tapasztalatuk és bölcsességük felbecsülhetetlen érték a szervezet számára, ezért amennyiben egy nyugdíjas kollégánk nyitott a továbbfoglalkoztatásra, kifejezetten örülünk, ha bankunknál dolgozik tovább

– tették hozzá.

A Groupama Biztosítónál a 7,3%-a nyugdíjas, valamint ügynöki hálózatukban is nagy arányban találhatók olyan üzletkötők, akik nyugdíj mellett végzik tevékenységüket. „Nyugdíjasokat kizárólag munkaviszony, illetve ügynöki hálózatunk esetében vállalkozóként, megbízási jogviszony keretében foglalkoztatunk” – írták, hozzátéve, több okból kifolyólag alkalmaznak 65 év feletti dolgozókat.

Egyrészt az egyértelmű adóelőny miatt: míg egy nem nyugdíjas munkavállaló esetében 100 forint nettó bér 179 forintba kerül a munkáltatónak, addig ez egy nyugdíjas munkavállaló esetében mindössze 118 forint költséget jelent. Másrészt a szervezet számára is előnyös a tapasztalt, évtizedes szakértelemmel rendelkező munkavállalók foglalkoztatása, hiszen ők nagyban tudják támogatni a fiatalabb munkavállalóink szakmai fejlődését.

A McDonald’s a Portfolio-val közölte, több nyugdíjas szövetkezettel is kapcsolatban állnak, a saját üzemeltetésű éttermeikben jelenleg 42 nyugdíjas korú kolléga dolgozik különböző pozíciókban, például éttermi munkatársként, vendégtéri koordinátorként vagy akár műszakvezetőként. A cég úgy gondolja, megéri 65 év feletti munkavállalókat foglalkoztatni, mert „a fiatal kollégák tudnak tanulni tőlük, és nem utolsó sorban őket is energizálja a lendületes, sokszínű csapat” – írták.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!