Nem a versenytársakra szeretnének rálicitálni, hanem a legjobb bért fizetni a legjobb munkaerőnek. Olyan bért, amely nem csupán a kiskereskedelmen belül, hanem akár más iparágakkal szemben is versenyképes – mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Bernhard Haider. Az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatójával a kiskereskedelmi szektorban (is) uralkodó munkaerőhiányról, az üzlethálózatban alkalmazott munkarendekről, és a bérekről is beszélgettek.

A német diszkontláncnál jelenleg több mint 3500 főt foglalkoztatnak 142 üzletükben, a biatorbágyi logisztikai központunkban, illetve az országos igazgatás területén és további 110 főt a biatorbágyi és pécsi informatikai szolgáltató részlegen.

Az Aldi-vezér úgy fogalmazott, hogy alapvetően nem munkaerőhiányt érzékelnek, hanem sokkal inkább azt látják, hogy az ország egy-egy régiójában, főleg a nyugati megyékben és különösen Budapesten – azon belül is elsősorban a budai kerületekben – tovább tart a kiválasztás, a pozíciók betöltésének a folyamata, mint korábban.

Hogy mekkora bérfejlesztés lesz a cégnél, azt még nem tudni, mert most számolják a mértékét.

Áprilisban az Aldi kínálta amúgy a legjobb bért azok közül a kereskedők közül, akikről tudható, mennyit fizetnek a dolgozóiknak.

Mint ismert, az Aldiban a dolgozók jelentős része részmunkaidős. Haider szerint a budapesti üzletekben inkább a magasabb óraszámú, azaz a 30-35 órás pozíciók a keresettek, a fővárostól távolodva viszont inkább az alacsonyabb óraszám a preferált a munkavállalók részéről.

Arra a kérdésre nem válaszolt, mekkora most a fluktuáció a cégnél, de mint kiderült, kifejezetten hangsúlyt fektetnek a dolgozók megtartására. Az üzletekben a boltvezetőket külön képezik arra, hogy a heti beosztás tervezésénél a lehető legnagyobb mértékben vegyék figyelembe a munkavállalók egyéni igényeit. A vezér szerint ugyanis ha egy dolgozó azt érzi, hogy versenyképes, kimagasló fizetése mellett nagyobb figyelmet kapnak a személyes, élethelyzetből adódó igényei, akkor kisebb eséllyel fog állást váltani.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!