A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) honlapján jelent meg egy cikk, amelyben Szőke Imre, a szervezet Nógrád megyei vezetője arról beszél, hogy a júliusi nyolc százalékos béremelés ellenére a megye mintegy 170 mentődolgozójának fele ebből semmit sem látott. A Mérce cikke.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly novemberben tett ígéretet arra, hogy 2022-ig négy lépcsőben 72 százalékkal növeli az egészségügyi szakdolgozók és védőnők fizetéseit. Ennek első részleteként július elsejétől nyolc százalékos béremelés lépett életbe.

A probléma csak az, hogy rengeteg dolgozó korábban nem kereste meg a 195 ezer forintos garantált bérminimumot, az ő fizetésüket július 1-e előtt is egy különleges pótlékkal egészítették ki, hogy elérje a garantált bérminimumot. Akiknek a nyolc százalékos emelés nyomán az alapbére elérte ezt a szintet, a pótlékot megszüntették, tehát érdemben ugyanannyit keresnek, mint korábban, csak most nem pótlék, hanem alapbér formájában.

Leegyszerűsítve így néz ki az egész: eddig négy almát adott a kormány bérként, egyet pedig bérkiegészítésként, így vihetett haza a dolgozó öt almát. Most emelkedtek a bérek, tehát ezután öt alma a bér, a pótlék pedig megszűnik – de a végeredmény úgyis öt alma maradt.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége már augusztusban jelezte ezt a problémát, viszont arról nem tudtak nyilatkozni, hogy ez vajon hány embert is érint. A szakszervezet ugyanis közérdekű adatigénylésben kérte az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától az adatok nyilvánosságra hozatalát, az OMSZ ennek nem tett eleget.

Sajnos a legtöbb ember fél, belenyugszik a helyzetbe. Nem lépnek be tömegesen az érdekképviseletbe, nem szerveződnek, mert bizalmatlanok mindenkivel szemben. Mi ezt azonban nem fogadjuk el és a jövőben is minden rendelkezésre álló eszközzel dolgozunk az anyagi megbecsülés érdekében. Azt azonban meg kell értenie mindenkinek, hogy helyette más nem fog küzdeni, nélküle semmi sem változik. Ez csak együtt sikerülhet

– mondta el akkor Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke.

Az azóta sem derült ki, hogy a nagyjából 7200 magyarországi mentődolgozó hány százalékát érinti ez a kamu béremelés, ugyanakkor a Nógrád megyéből származó összesítés jól érzékelteti a probléma kiterjedtségét – vagyis azt, hogy a probléma nem csak pár embert érint.

Azért is fontos lenne tudni ezeket az adatokat, mert a szakszervezet attól tart, a közeljövőre ígért további emelések is hasonló trükköket eredményezhetnek. Kusper Zsolt szerint ugyanis, ha jövőre újra emelkedik a garantált bérminimum, akkor újra szélesíteni kell a pótlékban részesülők körét, akik aztán megint nem részesülnének a következő körös béremelésből.

Nem ez az első alkalom, hogy hasonlóan jár el a kormány az egészségügyi dolgozók fizetéseivel. A 2017. december elsejétől érvénybe lépett 12 százalékos növekedés az érintettek jelentős részénél hasonló okok miatt nem hozott érdemi béremelkedést. A tavalyi év végi emelésről is hasonló beszámolók láttak napvilágot.

A bérhelyzet mellett a mentődolgozók a nem megfelelő felszereltséget és drasztikus elvándorlást is problémaként élik meg.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!