Egyes szakmákban egyetlen év leforgása alatt bruttó 60 ezer forinttal nőtt a diplomás pályakezdők várható fizetése. Ami elsőre nagyon jól hangzik, ám ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy az igazán nagy fizetési magaslatok inkább a férfiaknak elérhetők, miközben a nők ugyanolyan végzettséggel, kezdőként sok esetben jóval kevesebb pénzre számíthatnak. Ezzel együtt is a friss Diplomás Pályakövető Rendszer inkább pozitív képet mutat a diplomások várható kezdő jövedelmét illetően, azok ugyanis mind a versenyszférában, mind a közszférában jócskán megnőttek egy év leforgása alatt – írja a Pénzcentrum.

A 2013/2014, illetve 2015/2016-os felsőoktatási tanévben összesen 112 801 hallgató végzett Magyarországon. Közülük 60 százaléknyian nők, 40 százaléknyian pedig férfiak voltak. A diplomán túl 64 százalékuk dolgozott, további 11 százalékuk pedig dolgozott és tanult is. A munkát végzők 80 százaléka ráadásul diplomás munkát végzett

átlagos havi bruttó jövedelmük pedig 334 667 forint volt

- derült ki a felvi.hu-n frissen publikált "Diplomás Pályakövetés 2018" kiadványból. A rendszeres publikált, frissdiplomások munkaerőpiaci helyzetét

  • az Oktatási Hivatal,
  • a Diákhitel Központ Zrt.,
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
  • a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 
  • és a Pénzügyminisztérium 

pályakövetési célokra alkalmas adatainak összekapcsolása révén mutatja be a kiadvány. Ezeket az adatokat elemeztük, továbbá megnéztük azt is, hogy az egy évvel ezelőtti kiadványban szereplő, az egyes szakmákhoz tartozó átlagfizetések miként változtak egy esztendő leforgása alatt.

Van mit a tejbe aprítani

A legfrissebb elérhető adatok szerint tanulmányaikat - legalábbis - anyagilag az informatikán végzett hallgatók tudják leginkább kamatoztatni. Ezeknek a hallgatóknak volt ugyanis pályakezdőként a legnagyobb átlagjövedelmük, szám szerint bruttó 452 484 forint.

Ennél átlagosan majd 60 ezer forinttal kerestek kevesebbet az államtudományi képzéseken végzett hallgatók, ám hiába, hogy az itteniek nem érték el a 400 ezres határt, így is a mások helyen futottak be, ami a legjövedelmezőbb diplomák rangsorát jelenti. Tőlük nem sokkal maradtak le a műszaki végzettséget szerzett diákok sem, az ő körükben 391 491 forint volt az átlagjövedelem. 

A dobogós műszakiaktól majd 20 ezer forinttal maradtak el átlagban a gazdaságtudományi végzettségű hallgatók, ők átlagosan 374 402 forintot kaptak bruttó juttatásként havonta. Míg az ötödik helyen befutó orvos- és egészségtudomány végzettségűek - ismét nagy szakadék - után 50 ezer forinttal lemaradva a 4. helyezettől, be kellett érjék havi 324 234 forinttal. Ez pedig már majdnem 130 ezer forinttal kevesebb, mint az első helyezett informatikusok átlagos kezdő jövedelem. És még koránt sem vagyunk a lista végén.

Bruttó havi átlagjövedelmek különböző felsőoktatási végzettséggel  (forint)

A lista végén szereplő művészetközvetítésben végzett hallgatók átlagos bruttó jövedelme ugyanis még a 200 ezer forintot sem éri el, nekik be kellett érniük átlagosan 192 779 forinttal.

De a valamilyen művészetben jeleskedők, ott végzett hallgatóknak sem jutott ennél sokkal több, ők 221 994 forintot kerestek átlagosan havonta, ez körül-belül pontosan a fele annak, amit egy informatikus átlagosan megkeres.

Ahogy lassú léptekben haladunk felfelé a listán sem sokat javul a helyzet, alulról harmadik helyen a sporttudományokban végzettek tanyáznak, az ő bruttó átlagbérük a mért időszakban pályakezdőként 234 948 forint volt, míg az őket előző természettudósoké 255 141 forint volt. Érdekesség, hogy a sokszor lesajnált, és a keresettel vagy karrierlehetőséggel foglalkozó poénokban állandó résztvevő bölcsésztudományon végzett hallgatok a lista közepén szerepeltek, átlag bruttó 276 683 forintos fizetéssel. Ezzel előzve az

  • agrár
  • természettudomány
  • sporttudomány
  • művészet
  • művészetközvetítés

szakon végzett hallgatókat, már ami az átlagos havi kezdőjövedelem mértékét illeti.  

Sokat változott a világ

A 2018-as kiadványt böngészve kíváncsiak voltunk arra is, hogy a legnagyobb létszámú foglalkozásokban dolgozó végzettek havi átlagos bére miként változott 2016 májusáról 2017-re, azaz a "Diplomás Pályakövetés 2017", illetve a "Diplomás Pályakövetés 2018" c. kiadványok között. 

A legszembetűnőbb és a legnagyobb bérnövekedést is a kezdő szoftverfejlesztők tapasztalhatták.

A férfiaknak ugyanis nem kevesebb mint 64 ezer forinttal volt átlagosan magasabb a kezdő fizetésük, miközben a nőknek be kellett érniük 40 ezer forinttal magasabb kezdővel. És bár a hölgyek kezdő bére elmaradt a férfi szoftverfejlesztőkétől, ők az egyetlenek, akiknek - az összehasonlításunkban szereplő - szakmájukban 400 ezer forint fölött jár az átlagos kezdő bruttó. 

A szoftverfejlesztőkhöz hasonlóan a gépészmérnököknek is igencsak megnőtt a várható kezdő fizetésük mértéke egy év leforgása alatt, hiszen még egy kezdő férfi gépészmérnök a 2017-es kiadvány szerint 373 682 forintra számíthatott, addig a 2018-as kiadvány szerint ez az összeg egy év alatt 436 771 forintra nőtt, ami 63 089 forintos emelés. A hölgyek sajnos ebben a szakmában sem voltak olyan szerencsések, mint férfi kollégáik, hiszen egy kezdő gépészmérnök nő a 436 ezer forint helyett csupán 387 491 forintra számíthat, ami 50 ezer forinttal elmarad a férfiak átlagos kezdő bérétől. Igaz, a női végzettek is jól jártak, már ami az emelést illeti, hiszen egy év alatt 43 ezer forinttal nőtt a várható kezdő juttatás a szakmájukban. 

Várható kezdőbérek különböző szakmákban Magyarországon (2017-2018, férfi)

Várható kezdőbérek különböző szakmákban Magyarországon (2017-2018, nő)

Ahogy az a grafikonon is jól látszik, az összehasonlításunkban szereplő szakmák szinte mindegyikében jócskán nőttek a várható kezdő bérek egyetlen év leforgása alatt.

Így például

  • egy kezdő férfi középiskolai tanár 30 ezer forinttal keresett többet,
  • egy kezdő női kollégája 24 ezer forinttal,
  • míg egy kezdő férfi irodai adminisztrátor 55 ezer forinttal számíthatott több pénzre,
  • addig női kollégája 51 ezer forinttal.

A számokból tehát az derül ki, hogy mind a versenyszférában, mind az állami foglalkoztatásban jócskán nőttek a kezdő bérek, amik mindenképpen pozitívak. Az viszont egy szembetűnő negatívum, hogy egyes szakmákban rendkívül nagy eltérések vannak a nők és férfiak kezdő bérének megállapítását illetően. Holott ezek az emberek ugyanazt a diplomát végezték el, tovább szakmai tapasztalat híján mind ugyanabban a cipőben járnak, nevezetesen, hogy pályakezdők. Ezért is megdöbbentő például, hogy 

egy női szoftverfejlesztő várható bruttó kezdő bére 80 ezer forinttal kevesebb, mint egy férfié.

De ugyancsak nagy a nemek közötti fizetésbeli eltérés a gépészmérnököknél, és a kereskedelmi ügyintézőknél is. Ellenben az általános iskolai tanárok, tanítók és az általános irodai adminisztrátorok nemtől függetlenül nagyjából ugyanannyi pénzt keresnek pályájuk elején.

Forrás: Pénzcentrum

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!