Az idei második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder több mint 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez több mint 16 százalékos növekedést jelent a cég által 2018 hasonló időszakában tapasztalt 1000 forinthoz képest. Ugyanebben az időszakban a felsőbb foglalkoztatási kategóriákban jóval visszafogottabb, 5,1 százalékos béremelkedési ütemet tapasztalt a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetőjének adatait vizsgálva – olvasható a Világgazdaságban.

 Újabb 16 százalékkal nőtt egy év alatt a fizikai dolgozók átlagos órabére. A Trenkwalder második negyedéves adatai azt mutatják, hogy továbbra sem mérséklődik a kékgalléros munkavállalók órabérének növekedési üteme:

a tavaly ilyenkor mért 13 százalék után most újabb 16 százalékkal lettek magasabbak ezek a juttatások.

Immár az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti átlagbér. A szakmunkások ugyanakkor már szinte minden régióban jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon pedig már nem ritka a 1300-1400 forintot elérő, vagy az azt akár meghaladó órabér sem.

A fizikai órabérek dinamikus emelkedése egyes iparágak esetében már komolyabb gazdaságossági kérdéseket is felvethet – magyarázza Hamrák Viktor, a a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője.

A következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve, hogy a vállalatok milyen hatékonysági lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit.

A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében

a béremelkedés mértéke 2018 második negyedévéhez képest átlagosan 5,1 százalék volt.

Tavaly ilyenkor 4,7 százalékos bérnövekedés zajlott le ebben a szegmensben, vagyis a bérek emelkedésének gyorsulása ebben a körben is észlelhető

– mutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.

Arra számítunk, hogy ez a gyorsuló tendencia a következő időszakban is folytatódni fog. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának is fontos feltétele ez, hiszen ebben a körben egy jó munkahely-váltással akár 20-30 százalékkal magasabb bérszint is elérhető lehet.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ