Havonta be kell nyújtani a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárnak; a 40 ezer forintos havi támogatás csak azoknak jár, akik inaktívak a munkaerőpiacon, és csak addig, amíg azok is.

Egy hét múlva nyílik meg az a havi 40 ezer forintos bölcsődei díjtámogatást nyújtó EU-s pályázat, amely a magánbölcsődei ellátás kifizetéséhez nyújt pénzügyi segítséget a kisgyermekes családoknak.

Kifejezetten ritka, hogy a lakosságnak ingyenpénz így, direktben elérhető; most, ennél a pályázati konstrukciónál erről van szó

- fogalmazott az InfoRádióban Weinhardt Attila, a Portfólió.hu elemzője.

A kormány logikája a pályázati konstrukció mögött az, hogy amíg 2022-ig kiépülnek a szükséges bölcsődei kapacitások - nagyjából 10-12 ezer férőhellyel kell még bővíteni számítások szerint a 60 ezres szám eléréséhez -, az anyák biztonságban tudják a kicsiket.

Gyakorlatilag a 20 hétnél idősebb gyermeket nevelőknek szól a gyermek 3 éves koráig, tehát óvodaérettségig. A pályázatnak az a legérdekesebb része, ami az őszi kiíráshoz képest mostanra teljesen megváltozott, hogy lényegében az egész ország területén jogosulttá válnak a szülők, tehát Pest megyében és Budapesten belül is 13 kerületben. Az egyik feltétel az, hogy az ismert településlistán éljenek és ott is helyezzék el a gyermeket

- ecsetelte Weinhardt Attila.

A 40 ezer forintos kérelmet minden hónapban újra és újra be kell nyújtani a Magyar Államkincstár felé.

Arról van szó, hogy a számlát, amit megkap a gyermek ellátása után, azt vagy előre kifizeti az intézményben, vagy benyújtja az Államkincstárban, amely átutalja számára a szükséges összeget. A támogatás 40 ezer forintja onnan ered, hogy kormányzati számítások szerint 40 és 120 ezer forint közötti a magánbölcsődei ellátás havidíja. Ez éves szinten félmillió forintos segítség, adómentesen, de számlával kötelezően igazolandóan; a fő cél az, hogy az inaktív státuszból az aktív státuszba mozduljon el a jogosult szülő. Viszont a támogatási igény benyújtásának pillanatában még inaktívnak kell lennie

- magyarázta a szakértő az InfoRádióban.

Forrás: Infostart