Az eredmények alapján az igénylők csaknem 80 százaléka 10 millió forintos összeggel számol, ami érthető abból a szempontból, hogy a babaváró hitelre csupán egyszer lehet szerződni – írja a Népszava.

 Maximálisan kihasználnák a fiatal házasok a július 1-je óta elérhető babaváró hitel nyújtotta lehetőségeket.

Azok túlnyomó többsége legalábbis, aki igényelni szeretne, a lehető legmagasabb, 10 millió forintos hitelösszeget venné fel a lehető leghosszabb, 20 éves futamidőre.

Ez derült ki a Bank360 elemzéséből, amely több mint 10 ezer érdeklődés alapján vizsgálta a kölcsönnel kapcsolatos elképzeléseket. Az eredmények alapján az igénylők csaknem 80 százaléka 10 millió forintos összeggel számol, ami érthető abból a szempontból, hogy a babaváró hitelre csupán egyszer lehet szerződni. Azaz ha valaki már fölvett 5 millió forintnyi babavárót, akkor később már nem igényelhet mégegyszer ugyanennyi kamattámogatott kölcsönt.

Így azután nem meglepő, hogy 5 millió forintot csupán az érdeklődők 4 százaléka venne fel. A futamidőt tekintve az érdeklődők 84,5 százaléka 20 évvel számol, hiszen így a legkedvezőbb a törlesztőrészlet. Néhány százalékban 10, 15 vagy 19 éves futamidőt választanának, ám a rövidebb futamidő alacsonyabb hitelösszeget is jelentene.

babaváró hitel,

A babaváró kölcsönről szóló rendelet értelmében ugyanis a havi törlesztőrészlet nem lehet több, mint 50 ezer forint.

A Bank360 számításai szerint a 15 éves futamidő így csak 8,3 millió forint felvételére adna lehetőséget.

Az elemzésből az is kiderült: az érdeklődők fele saját számlavezető bankjától venné fel a kölcsönt, másik felük viszont odamenne, ahol kedvezőbb feltételekkel várják, például alacsonyabb jövedelmet is elfogadnak. Az érdeklődők fele egyébként budapesti, Pest megyéből 8, Hajdú-Biharból és Borsodból 4-4 százaléknyian érdeklődnek a lehetőség iránt. A  passzív KHR-listás érdeklődők aránya a 10 százalékot is meghaladja, a Bank360 információi szerint azonban egyetlen bank sem fogadja be igényléseiket.   

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!