A szakember szerint már nem sokáig megy a háború, a gazdák közel fele már gépekkel takarítja be a termést, eltűnhet a napszám – írja a HVG.

 „Rárohad a hagyma” – így reagált a Facebookon egy asszony arra, hogy ezer forintos órabérért keresnek hagymát szedni napszámosokat. A gyors szóváltásokból kiderült, hogy

sokszor még azt az ezer forintot sem kapják meg, amiben előzetesen megállapodtak.

Többek szerint ilyen hőségben legalább 1300-1500 forint dukálna óránként. A munka dandárját hajnali négytől délig kellene elvégezni, a hirdetésekből úgy tűnik, hogy egyre nehezebb munkásokat találni a környéken, pedig most égetően szükség volna arra, hogy leszedjék azt a hagymát, ami még menthető.

Makóra és környékére óriási eső zúdult a hétvégén, most is alig lehet rámenni a földekre, többen olyan fotókat posztoltak, amelyeken látszódik, hogy még egy-két napja is térdig jártak a vízben, valóban igyekezni kellene a felszedéssel, különben tényleg ott rohad a hagyma.

Az országban összesen nagyjából 1500 hektáron termelnek vöröshagymát, 2018-ban 40 ezer tonna körüli mennyiség jött le a földekről. Makón egyre kevesebben foglalkoznak a hagymatermesztéssel (nem az eredetvédett makói hagymára, hanem az összes Makó környékén termett hagymára gondolunk), a munkaerőhiány pedig már itt is a hagyma vetését, felszedését is gátolja.

Ráadásul a hagyma jövedelmezősége nem túl nagy, hiába drága az üzletekben. Ahogy Kádár József, a makói önkormányzat települési agrárbizottságának a vezetője mondta, az őszi fokhagymáért 500 forintot kapnak a termelők, de az előállítása 300 forint körül van, az üzletek polcain már 1200 forintért árulják, de ez a haszon nem jut el a termelőkhöz.

A legnagyobb gond a munkaerőhiány, főként úgy, ahogy a Facebookon folytatott vitából is kiderült, hogy sokszor a munkaerőközvetítők is leveszik a sápot. A gazdák kifizetik az akár 1200-1300 forintos órabért is, de a napszámosok ebből már csak kevesebbet kapnak kézhez.

Kádár József szerint egyébként az utóbbi néhány évben már jócskán jelentkezett a mukaerőhiány, így sokan gépeket vásároltak a hagyma betakarítására, de akinek nem volt pénze a berendezésre, az ő földjeiken bérbetakarítás folyhat.

Lassan le fog áldozni a napszám

– tette hozzá Kádár József.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!