Már pénzért sem adja ki a létminimum kiszámításához szükséges valamennyi adatot a Központi Statisztikai Hivatal a szakszervezeti kutatóknak – írja a Népszava.

 Ma délelőtt hozza nyilvánosságra a Policy Agenda a létminimumra és társadalmi minimumra vonatkozó, előzetes adatait – igaz, kizárólag az infláció alakulását tudták pontosan figyelembe venni, a számításhoz hagyományosan használt másik adatbázist csak becsülni tudták, mert nem adja át nekik azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 A Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvételnek nevezett kutatást minden évben elvégzik a statisztikusok, ilyenkor tízezer háztartást kérnek meg, hogy két hétig pontosan vezessék kiadásaikat. 2016 óta minden évben egyre később adták át pénzért a felmérés eredményét az elemző cég munkatársainak, Kiss Ambrus kutatásvezető naptára szerint abban az évben még április 19-én, a következőben május 25-én, tavaly pedig már csak május utolsó napján tudtak a nyilvánosság elé állni a létminimum adatokkal.

pénz, nyugdíjas, szegény,

Idén aztán azt közölték a Policy Agendával, hogy a 2018 májusában rögzített felmérés elemzése csak idén év végére készül el, nyers adatokat pedig nem adnak ki. Kiss Ambrus elképesztőnek tartja, hogy olyan másfél éves feldolgozói munkára hivatkoznak, amit eddig néhány hét alatt elvégeztek. A halogatással szerinte azt akarja elérni a hivatal, hogy már senkit ne érdekeljen, miként éltek a magyar emberek tavaly.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!