Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.

A szombati lapszámban megjelent interjúban Tállai András azt mondta, a létszámnövekedésben érdemi szerepet játszhatott, hogy a munkaviszonyt létesítő nyugdíjasoknak már csupán személyi jövedelemadót kell fizetniük, járulékot nem.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a kedvezménnyel a cégek és az alkalmazottak egyaránt nyernek.

Tállai András kiemelte, hogy az év eleje óta a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasoknak már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk. Az új előírás 14 százalékos megtakarítást jelent az érintetteknek.

– Tavaly bruttó 100 ezer forintból 71 ezret kapott meg a dolgozó nyugdíjas, míg idén már 85 ezer forinthoz juthat hozzá. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezerrel több marad nála – szemléltette az államtitkár.

Úgy vélekedett, a vállalkozásoknak óriási lehetőséget jelent, hogy sok nyugdíjas kezd újra dolgozni.

– A korábban visszavonult szakemberekkel olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez, amely a legnagyobb hozzáadott értéket jelentheti, különösen azokban a gazdasági ágazatokban, amelyekben munkaerőhiány tapasztalható – hangoztatta.

– A vállalkozások azért is jól járnak, mert jelentős megtakarítással számolhatnak, ha nyugdíjasokat alkalmaznak. Ilyenkor ugyanis a gazdasági szereplők mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás megfizetése alól

– mondta Tállai András.

Mivel Magyarországon drasztikusan csökken a fiatal munkavállalók száma, az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárral és a nyugdíjasokkal machinál. A fiatal munkavállalók 23 százaléka ugyanis 2010 óta eltűnt a magyar munkaerőpiacról. Ez azt jelenti, hogy az országban a nyugdíjasok jelentik a munkaerő-tartalékot.

Forrás: 168 óra

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!