A Magyar Nemzeti Bank becslése szerint 2021 végéig 300 ezren igényelhetik a Babaváró hitelt, és összesen mintegy 1500 milliárd forintot folyósíthatnak részükre. Átlagosan 5 millió forint kölcsön felvételével számolnak, a többség személyi hitel vagy lakáshitel helyett ezt fogja felvenni. Az alacsonyabb jövedelműek is labdába rúghatnak, ezzel a drágább hitelüket is kiválthatják – írja az azenpenzem.hu.

Jelentősen felfuttatja a fogyasztási hitelezést 2022-ig a Babaváró hitel, és ennek kiszorító hatása is erős lesz

– mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója tegnap a Portfolió Hitelezés 2019 konferenciáján. Ez azt jelenti, hogy a jogosultak (18-41 év közötti házasok) inkább ezt veszik majd igénybe, nemcsak személyi hitelek helyett, hanem lakáshitelek helyett is. Elég nagy kör számára ez lesz a racionális döntés – erősítette meg portálunknak az ügyvezető igazgató.

Mint korábban megírtuk, július 1-jétől igényelhetik a 10 millió forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitelt 20 éves futamidőre a házasságban élő fiatalok. Ha 5 éven belül megszületik a baba, a hitel kamatmentes marad, további gyermek születésével a hitel egy részét, a harmadik gyermek születésénél pedig a hitel egészét elengedik. 

Minden részlet a Babaváróról itt olvasható.

Az MNB úgy számol, hogy - bár a program 3 évig, 2022. június végéig tart - 2021 végéig mintegy 300 ezren igényelhetik majd a Babaváró hitelt. Átlagosan 5 millió forint felvételével számolnak. (Mivel ez egy hitel, a bankok hitelelbírálásán sok múlik majd. Erről részletesen itt írtunk.) Ez pedig azt jelenti, hogy

1500 milliárd forint kölcsönt folyósíthatnak, az állomány pedig – figyelembe véve, hogy közben törlesztés is történik – 1200 milliárd lesz 2021 végén – számolt Fábián. Ez egy konzervatív számítás – hangsúlyozta portálunknak.

Bár a konferencián a bankok képviselői közül nem mindenki tart attól, hogy a Babaváró miatt kevesebb piaci kamatozású személyi hitelt vesznek majd fel az emberek, mert a piac is nőni fog, érdemes megnézni az MNB statisztikáit. Tavaly 436 milliárd forint új személyi hitelt folyósítottak, ami 48 százalékkal több, mint a 2017-es 293 milliárd forint. A személyi hitelek teljes állománya 627 milliárd forint volt 2018 végén. Az MNB pedig 1500 milliárdos folyósítással számol.

Fábián hangsúlyozta:

olyan új hitelfelvevők (mintegy 30 százalék) jelentek meg, akik korábban nem voltak KHR-ben (Központi Hitelinformációs Rendszer), vagyis teljesen új rétegek léptek be a hitelpiacra.

Az új ügyfelek közül sokan alacsony jövedelműek, ők jellemzően a lakáshitelük mellé is felvesznek személyi hitelt. Másik kört jelentenek az ismételt hitelfelvevők, közülük sokan nagycsaládosok, alacsony jövedelműek.

Összességében a személyi hitelt felvevők döntő része (kétharmada) átlag alatti, 300 ezer forintnál kevesebb jövedelemmel rendelkezik – mondta az ügyvezető az Azénpénzem.hu-nak. A jelenlegi alacsony kamatok miatt összemosódnak a hitelcélok, sokan lakáshitel mellé vagy helyett is személyi kölcsönt vesznek fel. Tavaly az új lakáshitelek fele 10 millió forint alatt volt, ezért nemcsak a személyi kölcsönöknél, hanem ezen a területen is okozhat kiszorító hatást a Babaváró hitel – tette hozzá az ügyvezető.

Ha megszületik a gyerek, akkor egyértelműen jóval olcsóbb az ingyen hitel a bármekkora kamatozású személyi hitelnél vagy lakáshitelnél, de ha elmarad a gyermekáldás, akkor is kedvezőbb a kamat (8 százalék alatti) a jelenleg elérhető legtöbb kölcsönnél.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy hiába találhatunk a piacon akár 8 százalék alatti kamattal is személyi hiteleket, ezt a magasabb jövedelmi kategóriába tartozóknak kínálják a bankok. Az ügyvezető által említett, a személyi hitelek döntő részét felvevő, alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők ennél csak jóval drágábban juthatnak hitelhez. Vagyis éppen számukra lesz nagy segítség az ingyenes (vagy ha nem is lesz baba, akkor is nagyon kedvező kamatozású) Babaváró hitel.

Forrás: Az Én Pénzem