Egy korábbi egyezség szerint legalább 6% járt a dolgozóknak, a cég ezt eredetileg két százalékkal toldotta volna meg, de végül hajlandó volt feljebb menni. A lépés több mint 23 ezer munkavállalót érint – tudta meg a Népszava.

 Péntek délután a Magyar Posta Zrt. megegyezésre jutott a dolgozók érdekképviseleteivel, ennek eredményeként a cég több mint 23 ezer munkavállalója részesülhet 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben

- áll a Postás Szakszervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Rajtuk kívül a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, valamint a Kézbesítők Szakszervezete vett részt a tárgyalásokon.

Az MTI a hír kapcsán felidézi, a Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről.

Az akkori megállapodás alapján a kiindulópont 2019-re legalább 6 százalékos emelés volt, amit a cég az induló ajánlatában 2 százalékkal toldott meg az idei bértárgyaláson.

A szakszervezetek ezt nem fogadták el, remélve, hogy a tulajdonos - a magyar állam - segítheti a céget a béremelésben, azonban ez lehetetlen, mert az uniós szabályok szerint ez tiltott állami támogatásnak minősülne.

Ahogy arról nemrég mi is írtunk, a Posta első körben nem fogadta el az átlagos 10 százalékos béremelési követelést, a dolgozók ezért demonstrációra készültek (igaz, egy szombati napra, hogy a lakosság érdekei ne sérüljenek), és a sztrájkot is kilátásba helyezték.

A végső megállapodás szerint a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre

- fogalmazott Schamschula György, a társaság vezérigazgatója. 

Forrás: Népszava