Az EU-ban az egyik legalacsonyabb órabérre számíthatnak a magyarok – derül ki az Eurostat most közölt felméréséből. Az EU statisztikai hivatala most nem országok, hanem régiók szerint összesítette a béradatokat, ez a magyarázata annak is, hogy nem túl friss, 2016-os számokkal dolgozott. Az viszont látszik, hogy a legszegényebb és a leggazdagabb régióban elérhető átlagos órabér között Magyarországon alig van eltérés – olvasható a HVG-ben.

Az EU-átlagtól annál inkább:

míg a 28-aknál átlagosan 22,8 eurót lehetett egy óra alatt keresni, nálunk ennek kevesebb, mint az egyharmadát, 6,9 eurót.

Ennél csak három országban volt rosszabb a helyzet: a lengyel régiókban 6,3, a románokban 5,1, míg a bolgár országrészekben pedig 4,7 eurós volt az átlagos órabér.

A skála másik végén Luxemburg található, a nagyhercegségben egy óra alatt 43,9 eurós volt az átlag. A magyarok számára fontos célországok közül a németeknél 31,3, az osztrákoknál 29,3, míg az Egyesült Királyságban 26,4 euróra jött ki az átlagos órabér az Eurostat adatai alapján.

Forrás: HVG