A BKV 5 százalékos béremelést tervez ajánlani a szakszervezeteknek a bértárgyaláson. Az 5 százalékból 3-at a fővárosi önkormányzat, 2-t a vállalat állna.

5 százalékos béremelést tervez ajánlani a BKV a bértárgyalás következő fordulóján a szakszervezeteknek

- tudta meg a hvg.hu a vállalatnál dolgozó forrástól. Az 5 százalékból 3-at a főváros, 2-t a cég állna. Kérdeztük a BKV-t, valóban ekkora ajánlattal készülnek-e, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A cégvezetés eddig nem tett konkrét ajánlatot, illetve a szakszervezetek közül is csak egy, az Egységes Közlekedési Szakszervezet mondott konkrét számot: ők 15 százalékos emelést akarnak elérni. A bértárgyalás következő fordulója február 27-én vagy 28-án lesz.

Forrásaink szerint az 5 százalékos ajánlat nagyon alacsony, szinte biztosra vehető, hogy ha végül ekkora lesz az emelés mértéke, sok dolgozó fog úgy dönteni, hogy inkább máshol folytatja. A munkaerőhiány a járművezetők és a karbantartók körében is jelentős, így ezekről a területekről könnyen mozdulhatnak a munkavállalók máshova, illetve nehéz lenne őket pótolni.

Forrás: HVG