Így beléphetne a gyermek nevelője a munkaerőpiacra – mondta az LMP országgyűlési képviselője.

 Ungár Péter kikérte azt a hatástanulmányt, ami alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kialakította az ápolási díjjal kapcsolatos pontrendszert. Az LMP országgyűlési képviselője azonban nem járt sikerrel: mint mondta, tíz évre titkosították az erről szóló dokumentumokat.

A politikus a Népszava megkeresésére arról is beszélt, hogy a kormány – civil és ellenzéki nyomásra – megemelte az ápolási díjat, de

a felülvizsgálat alapjául szolgáló pontrendszer miatt sok család kieshet a rendszerből.

További problémaként említette, hogy az ápolási díjat nem lehet nyugdíj mellett felvenni. Ungár Péter azt javasolja, hogy – csakúgy, mint a GYED esetében – a jövőben ezt is felvehessék a nagyszülők, így pedig a gyermek nevelője beléphessen a munkaerőpiacra.

 Hozzátette:

az is gyakori eset, hogy már nyugdíjas a szülő, aki felvenné az ápolási díjat.

Az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatót is tartott a témában.

Forrás: Népszava