A negyedik negyedévben 993 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 11 százalékos növekedést jelent 2017 hasonló időszakában tapasztalt 892 forinthoz képest. A növekedés azonos mértékű volt a szakmunkások, illetve a betanított munkások körében. Tavaly év végére immár a felsőbb fizetési kategóriákban is jelentősen gyorsult a bérnövekedés üteme: A BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2017 negyedik negyedévéhez képest 7,1 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi, 4,5 százalékos emelkedéssel.

 A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1030 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 955 forintos átlagos órabérre számíthattak.

Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Közép-Dunántúlon már átlépte az 1100 forintos szintet is.

A szakmunkások Nyugat- és Közép-Magyarország kiemeltebb régióiban pedig már 1200 forintnál magasabb átlagos órabérrel számolhatnak.

„Idén újabb nyolc százalékkal emelkedett a minimálbér, ami a fizikai órabérek alakulására is komoly hatást gyakorol – magyarázza G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Ez a tény, valamint a vállalatok jelentős részét érintő munkaerőhiány és a felgyorsult fluktuáció azt valószínűsíti, hogy a hagyományos januári béremelések nyomán az első negyedévben újabb ugrás következik be az órabérek szintjében.”

 A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 negyedik negyedévéhez képest átlagosan 7,1 százalék volt.

 „2017 végére még mindössze 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalhattunk ebben a körben, ám a mostani adatok azt mutatják, hogy a dinamikus bérnövekedés a középvezetői szintet is elérte – mutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – Ez a mérték azonban még mindig elégtelennek tűnik a munkaerő megtartásához:

a kilépők aránya a vizsgált körben már átlagosan 4,7 százalékon ál, szemben a tavalyi 3,8 százalékos rátával.

Ezért 2019-ben a bérek emelkedésének további gyorsulására számítunk a szellemi munkát végző középvezetők körében.””

 A BDO a felmérése során vizsgálta a középvezetők bérszerkezetének változását is.

Az így kapott adatokból kitűnik, hogy a kiegészítő bérelemeknek (bónusz, jutalom, bérpótlékok, stb.) a középvezetők javadalmazásában is érezhető szerep jut: arányuk az egy évvel korábbi 8-ről 11 százalékra emelkedett.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ