Minden bizonnyal 2019-ben sem ér véget a magyar bérrobbanás, hiszen a keresetek további emelkedését támogatja a minimálbér és a garantált bérminimum érdemi, 8-8%-os emelkedése, valamint az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac (munkaerőhiány) is felfelé tolja a béreket. Igaz, az emelkedés kissé lassabb lehet, mint 2018-ban volt, ráadásul a korábbi éveknél várhatóan magasabb infláció miatt a reálkeresetek még lassabban nőhetnek – írja a Portfolio.

 A tavalyi 11% feletti béremelkedés után 2019-ben 9,4%-kal nőhetnek a bruttó keresetek Magyarországon

- derült ki a kormány makrogazdasági és költségvetési előrejelzéséből. A decemberben kiadott prognózisban már bizonyára számoltak azzal is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum idén is jelentősen növekszik, miután az utolsó pillanatban megállapodtak erről a felek.

Mindenesetre az látszik, hogy a kabinet a megelőző évekhez képest kissé lassabb, de továbbra is dinamikus béremelkedési ütemmel számol a nemzetgazdaságban, amit a versenyszféra és a költségvetési szektor emelései egyaránt támogatnak.

A Pénzügyminisztérium (PM) anyaga szerint a kormánytisztviselők idei 30%-os béremelésén kívül a honvédelmi és a rendőrségi alkalmazottak 2019-től 20%, majd az azt követő években további 5-5-5% béremelésben részesülnek, illetve egy újabb többlépcsős béremelési program elindításával jelentős emelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók és védőnők.

A konjunktúrának és a hatéves bér- és adómegállapodásnak köszönhetően a versenyszféra munkaerő-kereslete előretekintve is erős maradhat, a foglalkoztatás további bővülését és egyúttal a bérek további növekedését vetítve előre

- írja a Pénzügyminisztérium.

A legtöbb elemző - összhangban a PM-mel - azzal kalkulál, hogy kitarthat a gyors béremelkedés, de azzal is egyetértenek, hogy

az elmúlt évek 11-13%-os üteme nem fenntartható.

Azonban a munkaerőhiány idén valószínűleg még erőteljesebb lesz, mint korábban volt, ez pedig továbbra is komoly felhajtóerővel bír.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felmérése szerint a külföldi cégek 6-8%-os béremelésre számítanak 2019-ben, végül azonban könnyen lehet, hogy ennél azért nagyobb emelést kell végrehajtaniuk.

A korábbi éveknél kissé lassabb béremelkedés csak az első rossz hír a munkavállalóknak, a második rossz hír az, hogy várhatóan az infláció is magasabb lesz. Az árak gyors emelkedése „megeszi” a béremelkedés egy részt, éppen ezért a Pénzügyminisztérium is azzal kalkulál, hogy a tavalyi 8% feletti reálbér-emelkedést idén 6,5%-os növekedés követheti.

A korábbiaknál magasabb infláció miatti lassabb reálbér-emelkedés már a tavalyi év második felében is érzékelhető volt:

A kormány ráadásul nem is kalkulál túl magas inflációval, ők 2,7%-ra teszik a pénzromlás ütemét 2019-ben. Az elemzők ennél nagyobb inflációt is el tudnak képzelni, így pedig könnyen lehet, hogy a reálbérek emelkedése végül közelebb lesz a 6%-hoz.

Forrás: Portfolio