A 24.hu-n jelent meg a hír, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, jövőre nem fog megvalósulni a szakszervezeti szövetségek által előirányzott, százalékban kifejezve két számjegyű bérfejlesztés – írja a Mérce.

Az év utolsó előtti napján tartott tárgyalások eredménye a mai bejelentés, mely szerint az idei 138.000 forint helyett jövőre 149.000 forint lesz a bruttó minimálbér, a középfokú végzettséget igénylő szakmákban dolgozók garantált bruttó bérminimuma pedig 180.500-ról 195.000 forintra nő.

Ez mindkét kategóriában nyolc százalékos béremelést jelent, ami megegyezik a tőkések ajánlatával, jelentősen elmarad azonban a munkásság érdekvédelmi szervezeteinek 13-15 százalékos ajánlatától, de még a minimumként megállapított 10 százaléktól is.

Telefonon elértük Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökét, aki közölte, szervezete nem írta alá a minimálbér emeléséről szóló ajánlatot – ellentétben a tárgyalásokon jelenlévő másik két tömörüléssel, a Ligával, valamint a Munkástanácsokkal – habár utóbbi elnöke, Palkovics Imre korábban minimum két számjegyű emelést tartott elfogadhatónak.

 

Kordás elmondta, ők voltak

az egyedüli szakszervezet, amely ragaszkodott ahhoz, hogy a két számjegyű emelésnek meg kell történnie Magyarországon ahhoz, hogy a visegrádi országokat legalább utolérjük, (…) ez elmaradt, úgyhogy gyakorlatilag két javaslat volt az asztalon. Az egyik a nyolc százalék körüli munkáltatói javaslat, a másik a két számjegyű, 13-15 százalékos munkavállalói javaslat, a kormány a mai napon úgy döntött, a munkáltatók javaslatához igazodik ebben a dologban és őket támogatja, tehát gyakorlatilag összefogott a kormány és a munkáltatói oldal a munkavállalókkal szemben, és így jött létre ez a megállapodás, amihez a MASZSZ nem tudott csatlakozni, így én ezt nem írtam alá.

A MASZSZ elnöke elmondta továbbá, hogy nem először fordul elő ilyen helyzet, 2015-ben az 5,5 százalékos emelést nem tudták elfogadni, majd rákövetkező évben sikerült olyan megállapodást kötniük, mellyel kompenzálni tudták a korábbi elmaradt emelést, így ezúttal is így készülnek.

Kitartunk amellett, hogy két számjegyű bérfejlesztést kell alkalmazni, és mostantól ez is felkerült a követeléseink sorába.

Kordás az általános sztrájkkal kapcsolatban elmondta, mivel ők szakszervezeti konföderáció, a sztrájkhajlandóság felmérése továbbra is zajlik, azonban a sztrájkot magát meghirdetni és koordinálni tudják, azonban az akciókat az ágazati vagy munkahelyi szervezeteknek kell elindítaniuk. Az elnök kifejtette,

elég nagy az elszántság a mostani részadatok szerint arra, hogy legyen ilyen megmozdulás.

Továbbá attól függetlenül, hogy a Liga és a Munkástanácsok aláírták a nyolc százalékos emelést előíró megállapodást, továbbra is együtt kell működniük a szervezeteknek, és

összefogásra vagyunk kényszerítve nyilvánvalóan a munkavállalói oldalon ahhoz, hogy valódi eredményeket lehessen elérni. Mi nem kötöttük meg ezt a kompromisszumot (…) jobb eredményeket lehetett volna elérni, ha egységes a munkavállalói oldal. (…) Jó lenne élőben is ezt az utat járni, hogy fogjunk össze, próbáljuk meg egységesen képviselni a munkavállalókat.

Az ügyben kerestük a Munkástanácsokat valamint a Liga tömörülést is, azonban nem tudtuk őket elérni telefonon – amennyiben sikerül velük felvenni a kapcsolatot, cikkünket frissítjük.

Forrás: Mérce