A jövedelmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak, mint a rendszerváltás előtt. A munkalehetőségekkel és a jövedelmek nagyságával függ össze elsősorban, ha valaki új településre költözik - mutat rá Bálint Lajos és Obádovics Csilla az országban élők belső vándorlását elemző tanulmánya a közelmúltban megjelent Demográfiai portré című tanulmánykötetben. A KSH Demográfiai Kutatóintézetének három évente kiadott gyűjteményében az olvasható, hogy ebben az évtizedben 2016-ban hagyták ott a legtöbben korábbi településüket. Legnagyobb részük, 255 ezren eddigi megyéjükben kerestek jobb lehetőséget, mindössze 25 ezren lépték át a megyehatárt és 18 ezren költöztek más régióba. Hasonlóan nagy mozgást ezt megelőzően 2007-ben mértek a társadalomkutatók. Egyértelműen kiderül, hogy az elmaradott gazdaságú térségekből menekülnek az aktív korúak, különösen a fiatalok – írja a Népszava.

 A legijesztőbb eredmény, hogy mára a fővároson kívül nincs az országban olyan térség, amelyik bevándorlási nyereséget tud elkönyvelni, vagyis ahová többen költöztek be, mint ahányan otthagyták.

Győr környékén kiegyenlített a mozgás, de az ezredfordulón ennél jobb volt a helyzet: Közép- és Nyugat-Dunántúl volt a fő célpontja a munkát kereső családoknak. 2012-ben vette át a vezető szerepet Közép-Magyarország, vagyis a főváros és Pest megye. Az elmúlt 16 évben ez a térség 135 ezer lakossal gyarapodott, miközben Közép-Dunántúl visszaesett, a lélekszám itt jó esetben stagnál, míg Észak-Magyarországról 58 és félezren, Észak-Alföld településeiből pedig 64 ezren költöztek el. Nem ekkora, de érezhető az elvándorlás lakosságszámban mérhető vesztesége a dél-alföldi és a dél-dunántúli régióban is.   

Fényévekre vannak Budapesttől

Annyira kiváló hazánk gazdasági teljesítménye, hogy kevés lett a munkaerő – állítják a kormánypárti politikusok. A pénzügyminiszter a karácsonyra megjelent Magyar Időkben ecsetelte, hogy amikor hatalomra került a Fidesz, még 12 százalékos volt a munkanélküliség, ma pedig mindössze 3,7 százalékos. Varga Mihály két apróságot felejtett csak el megemlíteni: az egyik, hogy 2010-ben egy hatalmas válságból éppen csak kezdett magához térni a fél világ, a másik pedig az, hogy a jól hangzó munkanélküliségi átlag mögött a mai napig durva területi különbségek lapulnak, amivel immár kilencedik éve nem sokat tud kezdeni az Orbán-kabinet. A KSH legutóbbi, az év első kilenc hónapjának megyénkénti fejlődését összefoglaló részletes adatsoraiból kiolvasható, hogy Budapesten, Szabolcsban és Veszprém, valamint Zala megyében szeptember végére csökkent a foglalkoztatottak száma, az ország más megyéiben eltérő mértékben, de bővült a foglalkoztatás.

A bruttó átlagkeresetek mindenütt emelkedtek, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkavállalói még mindig majdnem százezer forinttal kevesebbet kapnak a munkájukért, mint a magyar fizetési átlag.

Sorban utánuk a békésiek következnek 83 ezer forintos, majd a nógrádiak 72 ezer forintos lemaradással.

A 4 százalék alatti munkanélküliségi átlag kibontva már nem fest olyan szépen: Szabolcsban még az idei esztendő harmadik negyedévében is 8,7 százalékos volt a munkát keresők aránya, de Nógrádban és Hajdú-Biharban is 6,7-6,5 százalékos.

(Ráadásul csak azokat mérik, akik bejelentkeznek álláskeresőként, a rendszerből régóta kiesett tízezreket már senki nem tartja nyilván.) A keleti megyék közül jó értelemben Heves lóg ki a sorból, ahol mindössze 1,9 százalékos a munkát keresők aránya, ami megegyezik az iparilag legfejlettebb Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye adataival. A gazdaság fejlettségét ennél jobban mutató foglalkoztatási ráta ugyanakkor a 15-74 év közötti korosztályban még mindig nem éri el a fejlett országok szintjét: Somogyban csak 55,4 százalékos, Tolnában 56,1 és Borsodban is csak 56,6 százalékos a foglalkoztatottak aránya. Győr térségében, a fővárosban és Vasban már 63,5-63,6 százalékos. Ennél sokkal jobbak az adataink a 20-64 éves aktív korúak foglalkoztatásában, de a területi különbségek minden számítási módszernél megmaradnak. A havi nettó átlagkeresetekben is változatlan a különbség a megyék között. 

A legkevesebb pénzt, átlagosan mindössze 150 956 forintot a szabolcsi alkalmazottak viszik haza, ennél majdnem tízezerrel keresnek többet a sorban alulról felfelé haladva a békési és nógrádi dolgozók, míg Budapesten 270 ezer 300, Győr környékén 222 ezer forint körül jár az összeg.

Kelet-Magyarországon az imént kiemelt Heves az egyetlen, ahol az átlagos nettó kereset eléri a 200 ezer forintot. Évek óta alig változik a sorrend abban is, hogy hol tudnak és akarnak építkezni az emberek, hol hisznek a jövőjükben. Nógrád hosszú ideje az utolsó a százezer lakosra jutó épített lakások számában. Itt a harmadik negyedévben is mindössze 7 lakást adtak át, szemben a Győr-Moson-Sopron megyében elkészült 346, vagy a Pest megyében befejezett 226 lakással. Furcsa ellentmondás, hogy a gazdaságilag nem rosszul teljesítő Heves ezen a téren a sor végén kullog a maga 20 lakásával. Még az egyébként leszakadó Békésben is kevéssel több, 25 lakás készült el. Miközben tehát tagadhatatlanul javulnak az ország egyes gazdasági mutatói, Rétvári Bence humánállamtitkár tegnapi felzárkóztató lelkendezésével szemben a keleti országrész és a Dél-Dunántúl változatlanul nem tud elindulni felfelé. Ahhoz képzett munkaerő kellene, ami nincs. 

Bezáródnak a társadalmi csoportok

 Ahol nagyok a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, ott kisebb a társadalmi mobilitás

– egészíti ki a területi eltéréseket a Tárki – szintén késő ősszel megjelent – tanulmánykötete. A Társadalmi riport 2018 egyik tanulmányában a Tóth István György és Szelényi Iván szerzőpáros bemutatja, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek ma jóval nagyobbak, mint a rendszerváltás előtt voltak, de ezzel nem lógunk ki az európai országok sorából. Mégis kicsi a társadalmi csoportok közötti mozgás lehetősége.

Egy korábbi tanulmányt idézve azt mondják, a magyar lakosság majdnem fele teljesen vagyontalan, s az 1992-ben a társadalom alsó negyedébe tartozók 60 százaléka ma is ezen a szinten van.

A felső ötödben pedig egyre nő a vagyon, különösen az ingatlanvagyon átörökítésének szerepe, a családi háttér meghatározza az iskolai teljesítményt, a magániskolák és külföldi képzési esélyek szakadékká szélesítik a különbségeket, a vagyon a vagyonnal házasodik. Ugyanakkor még a magyar elit legnagyobb része sem hisz abban, hogy megállná a helyét a globális gazdasági versenyben, nem beszélve a jövedelemben alattuk lévő csoportokról. A szociológusok a tanulmány végén erre a beletörődésre vezetik vissza, hogy belpolitikai értelemben a többség védelemre, protekcionizmusra és paternalizmusra vágyik - „és innen egyenes út vezet az illiberalizmus és a populizmus iránti kereslet irányába”.     

Forrás: Népszava