A legszegényebb nyugdíjasoknak havonta alig több mint 45 ezer forintot kell beosztaniuk, míg legjobb helyzetben lévők 194 ezer forintot kapnak. Ijesztő kép rajzolódik ki a nyugdíjasok közötti szakadékról a KSH adatai alapján.

Az utóbbi napokban kiderült, hogy jövőre 2,7 százalékkal növekednek a nyugdíjak, ennek eredményeként 133 ezer forint fölé emelkedik az átlagos nyugdíj.

Azt a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza, már az emelésről szóló jogszabály megjelenésekor bemutatta, hogy jókora eltérések vannak a havi összegek között: férfiak átlagnyugdíja az emeléssel együtt 144 ezer forint felett lesz, míg a nők közel 20 ezer forinttal kevesebbet kapnak.

Havonta 50 ezer forintnál kevesebb

Még ijesztőbbek az eltérések a különböző jövedelmi osztályokba (ötödök) sorolás alapján.

A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező nyugdíjas háztartásokban az egy főre jutó nettó jövedelem havi átlagban közel 47 ezer forint.

A második jövedelmi ötödbe tartozók fejenként havonta 73 ezer forintból gazdálkodhatnak.

Mennyiből él egy-egy nyugdíjas?

 

Első jövedelmi ötöd

Második jövedelmi ötöd

Harmadik jövedelmi ötöd

Negyedik jövedelmi ötöd

Ötödik jövedelmi ötöd

Egy főre jutó havi nettó jövedelem

47 ezer forint

73 ezer forint

99 ezer forint

128 ezer forint

194 ezer forint

Érintettek száma (fő)

143 ezer

309 ezer

456 ezer

452 ezer

397 ezer

Forrás: KSH, Buksza-számítás

 A harmadik ötödben havonta 99 ezer forint, a negyedikben már 128 ezer forint, az ötödikben 194 ezer forint a havi átlag. Mindez azt jelenti, hogy legmagasabb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok több mint négyszer akkora összeget költhetnek, mint a legszegényebb társaik.

Több 100 ezren a legszegényebbek között

A legalacsonyabb ötödbe tartozó nyugdíjas háztartásokban átlagosan két ember él, a többi ötödben 1,2-1,6 ugyanez az érték.

A legszegényebb nyugdíjas háztartások száma meghaladja a 70 ezret, összesen 143 ezer emberről van szó.

A második legalacsonyabb jövedelmű osztályba pedig több mint 192 ezer nyugdíjas család tartozik, ez pedig több mint 300 ezer embert jelent.

Megjegyzés

A cikkben szereplő számításhoz a KSH jövedelmi ötödökre bontott 2017-re vonatkozó háztartási statisztikáit vettük figyelembe és az abban szereplő nettó jövedelmeket 3 százalékos inflációval felszoroztuk. A nyugdíjas háztartások jövedelme nem csak a nyugdíjból, hanem több más tételből jön/jöhet össze. Beleszámítanak a nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások; a munkaviszonyból és a vállalkozásból származó jövedelmek; a családdal, gyermekkel kapcsolatos ellátások; munkanélküli-ellátások; valamint az egyéb szociális ellátások is.

Forrás: napi.hu