A modell máshol is használható, de nem biztos, hogy sikerül ilyen mértékű emelést elérni - mondta a Hír TV-ben Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke.

Két év alatt 35 százalékos fizetésemelés, több százezres bónusz, cafeteria és 13. havi juttatás - mindezt a kecskeméti Mercedes-gyárban működő érdekvédők harcolták ki,

mondta a Hír Tv-ben Putz Erzsébet.

Látva az igényeket és felmérve a piaci körülményeket, a szakszervezetek úgy gondolták, hogy reálisan egy magasabb bérről kezdenek el tárgyalni, végül ész érvekkel és alátámasztott véleményekkel tudták meggyőzni egymást a Mercedes-gyárral a végső számokról - mondta a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke.

Mindenképpen szükség volt arra, hogy egy magasabb béremelés történjen meg, mert elég magas volt a fluktuáció, a munkavállalók pedig leterheltek, miután munkaerőhiány van

- mondta a szakszervezeti vezető. Úgy látta, hogy a Mercedes kecskeméti sémája máshol is működhet, illetve részint működik is.

Több olyan vállalat is van, ahol a mérnökszakszervezet jelen van, kötöttünk már hasonló megállapodásokat. Nagyságrendileg viszont nem ilyen mértékűt

- fogalmazott Putz Erzsébet.

Forrás: napi.hu